Összességében jó hely

A Vince után muszáj volt benézni Kővári Gergőhöz a Csak a jó sörök! nevű sörözőbe, ahol ittunk egy pohár Grabanc IPA-t, meg nem tudom mit, mert azt nem én rendeltem, de nagyon jó volt. Utána átmentünk a Szimpla Kávézóba, amiután a nők úgy döntöttek, hogy enni akarnak. Úgyhogy miután egy közeli abcben utánpótoltam az elemeket a fényképezőgépemben, benéztem a Srófba, mely kívülről igen autentikusnak tűnt.
Kedvesen fogadtak, mondták, hogy lent asztalt is kapunk. Úgyhogy rövid időn belül elfoglaltuk asztalunkat a hangulatos pincehelységben, kiválasztottuk az ételeket és vártunk. Beszélgettünk s megint vártunk. Negyven-negyvenöt perc elteltével kezdtünk idegesek lenni. A hiteles háziasszonyi imázzsal rendelkező, kedves, tulajkinézetű felszolgáló hölgy próbálta kezelni a helyzetet, de már elég nehéz volt. Olyannyira, hogy még a kör ingyen italról is lemondtam a magam részéről, de társam csak kért egy kör unicumot (ami valóban nem került fel a számlára) s ezzel részéről olyannyira le volt zárva az elégedetlenség, hogy másnap is ott vacsorázott. (Húsz perc alatt ételhez jutott amivel meg volt elégedve.)
Végül több mint egy óra várakozás után megkaptuk ételeinket. A gulyásleves finom volt, a tócsniba rejtett szűz dettó, a Srófburger is megérdemelte azt a 8 pontot, amit a Gault Millau tesztelői a 20-as skálán adtak neki a nagy hamburgerteszt keretén belül, a kacsamell viszont kevés volt és technológiai szempontból sem verdeste az egeket. A 450 ftért sörfalatkaként kínált tőkehalból készült fish and chips abszolút rendben volt, s az ipari sör is frissnek találtatott. Összességében nem volt rossz a Sróf, de azért ahhoz, hogy ismét meglátogassam, legalább valami izgalmas sört kellene csapra verjenek vagy akár palackban kínáljanak.
S hogy el ne feledjem, a zene, az jó volt: előbb swing, majd blues a javából.