A Széll Kálmán téren ettem, és engem is elkapott már az az ismert népbetegség, hogy egyik helyen eszem, másik helyen iszom, csak, hogy ezt a pontszerző hajszát szolgáljam a többiekkel való lihegős versenyfutásban. Ezért hát ténferegtem egy 100 méteres körben, hogy valahol valamit igyak, lehetőleg ott, ahol még nem ittam.
na, és így szállt ide a hattyú. A Hattyúháztól pár méterre a tér felé, ott van ám, hogy akad egy kis krimó, és ott biztos iszom is valamit. Egy nagyon fiatal srác volt bent a pultnál, láttam, hogy van csapolt Krusovice, ezt azt jelenti, hogy inni is tudok, aztán még pár leharcolt Széna téri öreghuszár verte még ott el a nyugdíját. Valami oroszbarát nehézfejű tartott előadást a másiknak az Újszövetségről, térítette, vagy nem tudom, mit akart. Én elvoltam a félhomályban a karcsú pohár Krusovicémmel. , de csak addig, amíg megittam, mert nem akartam tovább térülni. Ez a kis futó öröm 1090 forintba került, de megérte, nagyon jólesett, biz'Isten! Amúgy békés, barátságos, hangulatos hely.
A Szomjas Hattyú söröző a Széna téren, a Mammuttal szemben található a nagy kereszteződésben, nevét a Hattyú utcáról kapta. Emlékszem, hogy jó pár éve működik itt már kocsma, de amíg régebben egy lepattant, szinte késdobáló hely volt, nem túl bizalomgerjesztő vendégkörrel, addig most egy fiatalos, kellemes, ízlésesen berendezett ivót találtunk itt, szóval be is néztünk.
A pultos hölgy is kedves, szimpatikus volt. Ételeket nem láttunk, az italkínálat közepes, inkább mainstream italokat foglal magában, korrekt árfekvésben. Krusovice, Most Subite meggyes és Soproni sörök voltak a csapon, ebből jobb híján a meggyeset választottuk (1290 Ft/ 4 dl-es korsó). Pálinkából 3 féle Panyolai, üveges sörben 3-4 féle Primator, ami jobbfélének mondható. Laposa, Mészáros és Gere borok, 1-2 féle az említett pincészetekből, 650-990 Ft-os deciárakkal. Baráti árú koktélok 1190 Ft-tól felfelé. Az eszpresszó 520 Ft volt, iható, de nem különleges. A Jagermeister 1090 Ft, itt csak 4 cent a nagyobb adag. Kulturált, tiszta volt a mosdó.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.