Kiváló 2015. októberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2015. november 4.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Néha jól jönnek ki az improvizációk. Valójában a Tamp and pull Arany János utcai egységét céloztuk meg, de belebotlottunk az „Á Táble” nevű hálózat helyi képviselőjébe. Kettőt ezek közül már kipróbáltunk, mondtuk is a rezzentéstelen arcú, totálisan személytelen kiszolgálónak, akit még a masszív dicséretek sem hatnak meg, hogy milyen finom volt, amit ettünk a Nagymező utcai egységben. Ezúttal kipróbáltunk egy szendvicset és egy trois chocolat nevü süteményt, mindkettő kifogástalan volt. A hét mandarinos sütije is vonzó volt, de csak szépen lassan próbáljuk ki őket, egyelőre elég volt ez az egy a szendvics mellett. A helység beltere - akárcsak a testvéreké - nagyon hangulatos, szombat délelőtt lévén nem is voltak sokan. Remek hely ez, ha még a kiszolgálás is mutatna némi kedvességet, akkor sokkal jobb lenne.
Nem különösebben vonzó most a hely a szomszédos építési munkák miatt, meg hát a Nap is telibe süti a járdára kihelyezett kis asztalokat. Kívül belül üres volt a hely, pedig éppen délidőben érkeztem. De nagyon kellett elvitelre egy szendvics közvetlen éhhalál ellen, mert rendes ebédre nem volt...
Az "á table Bouangerie" pékség az Arany János utcában francia pékáukat, szendvicseket, péksütiket árusít. Egy picike hely, ahol akár helyben is el lehet fogyasztani a megvásárolt finomságokat, de csak néhány ülőhely van, így a vevők többsége elvitelre vásárol. Már kevés vásárló esetén is zsúfolt...
Ma jártam először az á table francia pékségben. Nagyon gusztusos péksütiket és szendvicseket csinálnak, és a kenyerek, bagettek is finom ropogósak. Kellemes, kicsi reggeliző hely, a péksütik mellé nagy italválaszték is van (forró csoki, tea, limonádé stb.). Az én péksütim valami isteni finom...