Csalódás...

A hazai Michelin csillagos éttermek közül már sikerült eljutnom a Borkonyhába, az Onyxba és a Costes Downtownba is, s a Tanti is régóta szerepelt a képzeletbeli listámon. Mindezt nem felvágásból írom, hanem azért, mert úgy gondolom, ezek alapján lehet reális összehasonlítási alapom, hogy egy ilyen rangos értékelést elnyerő étteremben mire lehet és kell számítani.
Bár előzetesen foglaltam asztalt, erre, mint kiderült a helyszínen, egyáltalán nem volt szükség, mert az asztalok kb. 1/3-ánál ültek. Ennek ellenére egy elég szerencsétlen elhelyezkedésű, középtájékon "lebegő", nem fal és nem ablak melletti asztalt adtak. Vajon aki csak "beesik" az utcáról, azt ezek után hová ültetik? Első apró csalódás, de ebből még nem gyártok prekoncepciót.
Hétköznap ebédidőben a 2 fogás 3700, a 3 fogás 4500 Ft-ba kerül, de erre még rászámolnak 12,5% kötelező szervizdíjat, így egy ásványvízzel együtt a számla végösszege a 6000 Ft-ot súrolta.
A kiszolgálás egyáltalán nem volt minőségi, de még csak kedves sem. Abszolút nem figyeltek a vendégekre, végig úgy éreztem, hogy nem vagyok számukra fontos; vadászni kellett a pincért, nem lehetett a szemkontaktust felvenni, ami minden valamirevaló étkezőhelyen alapvetően működni szokott. Az üres tányérokat sokáig nem vitték el az asztalokról (nemcsak az enyémről, ugyanezt figyeltem meg az egyik szomszédos asztal esetében is).
A 3 fogás után is éhes maradtam, pedig nem vagyok különösebben nagyétkű. Az ételek vizuális szempontból mutatósan megkomponáltak, de nem volt kiemelkedő sem az ízviláguk, sem az összetevőik, s végig úgy éreztem, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Összességében túlértékelt helynek tartom. Sokkal finomabbakat ettem már számos helyen, akik nem birtokolnak csillagot (pl. Fricska, Olimpia, Csalogány).