. . így aztán a harmadik esély a Titiz török étterem volt a sarkon, nem nagy lelkesedéssel ezt választottuk. Gondoltam, valami gyorsan kaphatót kérek, kértem egy gyros-tálat mindennel, nejem meg beszédbe elegyedett a pultos sráccal, aki meggyőzte, hogy egyen grill-bárányt, így aztán arra még várni kellett. Nem baj, sivár egy hely, üldögélünk, várunk, ahogy a kinaiakban is, a török éttermekben is van egy asztal mindig valami civil, külső haverok részére, akik ott lopják a napot, a személyzet meg odaül hozzájuk beszélgetni. Közben észrevettük, hogy jelentősen ételmaradékos az asztal, meg az asztal alá is jutott lehullott szervesanyag, nem tudom, a le-fel sétáló, unatkozó egyik török lány miért nem néz utána. Átültünk máshová. Amúgy elég nagy pangás volt, nem egy népszerű hely, pedig hát szombat este. . . amikor már untam kicsit az ücsörgést, odasétáltam a pulthoz, néztem, ahogy az egyik fekete hajú lány a felmosófával, koszos vödörrel dolgozik, aztán leteszi és ugyanazzal a koszos manccsal belenyúl a piták közé és dolgozza fel azt. . . broáf. . . na, de közben elkészült a gyros-tálam is, aztán a nejem báránya is, fizettem 11. 000 forintot, ami egy gyorsétteremben elég meglepő két adag ételre, visszamentem, meg is kérdeztem, hogy melyik mennyi volt, azt mondta az ember, hogy ő nem tudja, itt nincs kiírt részösszeg, csak végeredmény. . . na de mégis, nézzük csak meg! Szóval, a bárány volt valami 7. 500 forint körül, és hát az nyomta meg. Nem mondom, pofás egy adag volt, szépen megadták a módját, finom is volt, nem bántuk meg, hogy mit kértünk. De összességben ez mégis valami leszakadó hely benyomását kelti.