Nem bántam meg

Na végre, egy kedves ember! Volt ma pár bosszantó találkozásom másokkal, itt pedig egy tényleg barátságos hölgy fogadott, akitől a kölcsönös köszönések után csillogó szemmel arról érdeklődtem, hogy pirítottmáj van-e még? Mert, hogy kint azt láttam az ajtó mellett... van, persze, üljek csak bárhová. Sej! Ez a helyem! Régivágású kisvendéglői asztalok a kissé süllyesztett helyiségben, irodalmi érzület. Máj elfogadható időn belül érkezik, és máj tulajdonképpen meg is van csinálva rendesen, házias, régies, belsőséges íz, hívják bár pirított- vagy reszteltmájnak, azért sózni kell egy kicsit, egy májból kisózni kel az ízt, úgy finom, jó hagymás, pont olyan, amilyennek lennie kell. Nem úgy az uborkasaláta... ezt kissé pótlólag kértem, hogy ne csak úgy, savanyúság nélkül, Hát itt hibáztam... vagy én, vagy a bolt... nem ezt kellet volna kérni, volt kovászos uborka is, Ez viszont teljesen nyers, kezeletlen nővény volt, vékony szeletekre vágva, irinyó-pirinyó pirospaprikával meghintve a teteje, de annak íze sehol sem volt. Nem volt ebben semmi, csak vizes uborka. Hozzágondoltam valami ecetet, kaprot, fokhagymát, de hiába, a gondolattól nem lett semmi. Kár érte. Megrongálta a máj jó hírét, aminek annyira örültem. Végül egy baracklé, nem volt ez drága, szerethető a hely, de tanulságokkal.