Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Vegyes érzelmek

Tortuga Étterem BudapestTortuga Étterem Budapest a térképen

2018. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. február 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Vasárnap voltunk az étteremben a férjemmel egy születésnapi ebéd alkalmából, kettecskén. A bejáratban kordon és egy felirat állta utunkat, miszerint várjunk, míg beengednek és az asztalunkhoz kísérnek. Egy percen belül jött is a személyzet egy tagja, udvariasan elvette és felakasztotta a kabátunkat, majd bekísért. Az italok és az étel is hamar jött, a fokhagymakrémleves isteni volt. Ezután jött az arcul csapás. Egyszer már jártam itt, akkor csak pozitív élményeim voltak, most azonban az Aszték arany nevű étel (fánktésztába bújtatott csirke) csalódás volt. 3000 Ft-ért kaptunk egy halom tésztát, amiben úgy kellett vadászni a húsdarabkákra (plusz TÉSZTÁBA csomagolt salátadarabokat, meg egy kis szószt). A számlát gyorsan hozták, fizettünk, majd kifelé nekünk kellett előszedni a kabátunkat egy kabáthalomból, tornászmozdulatokkal, illetve nem tudtunk kimenni, mert a kordon az utunkat állta. Nem jött senki, hogy segítsen, magunknak kellett megoldani. Az étellel szerintem mi fogtunk mellé, de hogy a fizetés után így tesznek a vendégre, az sajnos szomorú.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (3)
Tortuga Étterem Budapest - Étel/italTortuga Étterem Budapest - Étel/italTortuga Étterem Budapest - Étel/ital

Tortuga Étterem további értékelései

2020.07.04barátokkal
Gyenge
Nagy társasággal voltunk a vírus mizéria után. Első nagy meglepetésem, hogy az étlap a töredékére zsugorodott, mindössze egy ízléstelen oldal, az eddigi szépen kivitelezett könyvecske helyett. A legnagyobb baj, hogy ezt a foglalásnál több telefonos beszélgetés alatt sem említette senki, így...
2018.03.23gyerekekkel
Átlagos
A hangulata az étteremnek egyedi nem egy megszokott dizájn. Már belépéskor feltűnt, hogy nincs valami meleg a vendégtérben, ezért még én akinek mindenhol melege van is magamon hagytam a pulóvert amiben érkeztem. Az asztalhoz üléskor a szokásos körök, étlap, ki mit iszik stb-stb.. Az ételek...
2017.08.15gyerekekkel
Születésnapi ebéd helyszínéül választottuk a Tortuga éttermet. Két gyermekünkkel mentünk, akiknek mondanom sem kell, hogy nagyon tetszett a hely. Engem is lenyűgözött, hogy a teknősük szabadon ide-oda járkálnak. Szerintem ettől egyedi és különleges az étterem. Az ételek is nagyon finomak voltak,...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Narád Park Mátraszentimre - Kedvezményes ár félpanzióval
Hotel Narád Park Mátraszentimre
101.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Freya Zalakaros - Senior ajánlat fürdőbelépővel
Hotel Freya Zalakaros
138.864 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással
Ensana Thermal Sárvár
34.560 Ft / 2 fő / éjtől bőv. félpanzióval