Továbbra is korrekt, hangulatos kocsma

A Tóth kocsma diákéveim egyik alaphelye volt, a maga barátságos söráraival, megnyerő, faburkolatú belterével, zsibongásával és csirkemájas zsíroskenyerével. A minap egy kedves ismerősömmel, aki épp annyi idős, mint én voltam akkor, midőn a Tóth kocsmába jártam, bementünk ide, hogy megmutassak valamit neki a kilencvenes évek budapesti kocsmahangulatából.
S láss csodát, érdemi változást nem érzékeltem.
Most is alig kapni helyet estefele, a beltér is változatlan, a kínálat sem ment el a prémium minőség irányában, de nem is romlott le. Tény, hogy minden műfajban akad pár izgalmas tétel, amit értékeltünk. Márton és lányai valamint gyulai pálinka, persze éttermi áron, 1400 4 cl, a jobb borokat külön borlapon tüntetik fel, s akad néhány jó sörük is.
Ittunk kétféle sört, Edelweiss búzát (1 pohár 510 ft, nem kevés), meg Thomas Menner pannonhalmi barnát (1 pohár 600 – ez inkább megérte, mint az ultrakommersz, Heineken által gyártott búza), mindkettő friss volt, amit lassan kezdek értékelni, miután egyre több helyen kapok állott sort, legutóbb az Aragviban. Egy aprócska, kétfős szeparéban ültünk le s nagyon jó éreztük magunkat. Elnéztük hogy ment a tévé, amire itt semmi szükség. Valami zagyva háttérzene szólt, szerencsére nagyon halkan. A csirkemájas zsíroskenyeret, ami ezidőtájt 480 ft ezúttal kihagytuk.
Megyünk még.