Volt fedél a fejünk felett, ruhánk és mindig gőzölgő tányér várt az asztalon suli után otthon. Ahogy nőttünk, nőtt az étvágyunk is, így mindig egyfajta kielégítetlen éhségérzet kísért egészen felnőtt koromig. Talán innen ered, hogy számomra a svédasztalos rendszer egyfajta ajándék és az éhségérzetet nem szeretném, ha a saját csemetéim is éreznék. Jártunk már hasonló és a Trófea más éttermeiben is. Ide a Nagy Családi Akció irányított, ám a hely egyéni hangulata, az ételek ízvilága itt tartott. Parkolni nehéz ugyan, de egy-két körnél többet nem kellett még meni, hogy leállhassunk az autóval. Amikor itt járok, minden alkalommal megpróbálom végigenni a választékot. Hideg előétellel kezdek, amelyben az egyszerű sonka, kolbász, töpörtyű mellett, pástétomok, saláták, krémek, sajtok is szerepelnek. Ezt követi a leves. Szezonálisan váltogattam a hideg gyümölcs-, vagy a forró húslevest. Jöhet a meleg előétel, amelyből nem hiányozhat soha sem a Hortobágyi palacsinta. A főételek előtt kis pihenőt tartok, amikor, attól függően ki vezet haza, a ház borával vagy üdítővel frissítem magam. Ha kedvem szottyan, eszegethetek a napi ajánlatként feltálalt pizzából, kenyérlángosból. És ilyenkor döbben rá az ember gyermeke, hogy még csak alig háromnegyed órája van itt, s előtte még majd másfél-két óra. Előmelegített tányérral a kezünkben szusszanás után két felé indulhatunk. Vagy a kész ételek felé vagy a pácolt húsokhoz, zöldségekhez, halakhoz, amelyeket ott rögtön grilleznek nekünk. Kicsit várni kell, de megéri. A grillezett húsok már a fiamat hozzák tűzbe, én a készételes, melegen tartó tálaknál válogatok. És van mit. Állandó kedvencem a burgundi szarvas, burgonyafánkkal és áfonya lekvárral. De ha akarnám, ehetném grillezett zöldségekkel, rizzsel vagy salátákkal. Kihagyhatatlan a sült kacsacomb lilakáposztával is. Vannak állandó ételek a menüsorban, de mindig akad több újdonság is. Na, ilyenkor már piheg az ember és meglazítja a nadrág övét és az inggallért. Mivel turnusok vannak, ekkor táj csendül fel a Happy Birthday Stevie Wonder-től és indulnak el a mit sem sejtő ünnepeltek felé a ház ajándékával, a tűzijátékos kis csoki tortával a pincérek. Taps, majd ismét az evőeszközök csörgése, beszélgetés zsivaja tölti meg az éttermet. Ha már torta akkor irány a sütis pult, ahol mostanság kicsit sírásra áll a szám, mivel mindenek emlékszem az ízére, de már nem ehetem. (Na jó, azért egybe-kettőbe belekóstolok, csak az íze kedvéért. )
Ami még jó itt, hogy a számla is kiszámítható. Adott az összeg, de az elején elmondja a felszolgáló a hely sajátosságait, szabályait, valamint, hogy mi van és mi nincs az árban. Akinek nem elég a ház bora, söre, üdítői vagy a pezsgő, annak a rövidital és az alkoholmentes sör jelent plusz kiadást. Bár ez utóbbiból igazán lehetne egy fajta a ház ajánlatai között. Innen még soha nem jöttem el azzal a bizonyos éhségérzettel. Itt mindenki talál az ízlésének megfelelő ételt. Az itt járt sok híresség is csak egyetértően és jóllakottan mosolyog le a falakon látható dedikált képekről.