Valahogy így lett ebből most WokZilla. A pincér srác, kis kedves, felkészülve a bármilyen vendégre, kiselőadást rögtönzött, hogy hát tudjuk-e, hogy itt ázsiai ételek, szusi, meg ilyenek vannak, mert külön ízvilág, hogy az jó-e nekünk. . . megfelelően bamba képet vágtam, olyant, hogy most jöttünk a végtelen szántóföldekről a nagyvárosba álmélkodni, és hagytam beszélni. Amúgy meg abszolút kedves fickó volt. , és igyekezett is. Rábíztuk az ajánlást, ne olvasgasson az ember étlapot, he nem tud olvasni. . . és ő szépen mesélt ezt-azt, Indonéziát, japánt, csirkéket, kacsákat, ananászost, csípőst, és megállapodtunk, aztán már csak várni kellett. A szomszéd asztalnál szép ukrán lányok ettek, mit mondjak, kifogástalan pálcikahasználattal, ráadásul abszolút többnyelvűek voltak, angoltól az oroszon át a magyarig. Megjött a frissenwokolt vacsoránk is, mindketten maximálisan meg voltunk elégedve. az ananászos, édes chilis kacsa és koreai csípős tészta tirgisrákkal pompás találat volt. A legény rose fröccsöt ajánlott nekem, elfogadtam az ötletet, jót is tett nagyon. Szóval, a hely ott van a nagyon ajánlhatók között! Szervízdíj a számlában. Nem találtuk drágának.
