Jó
2024. áprilisban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. szeptember 15.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A ZILA leginkább cukrászdaként híresült el és lett népszerű a XVIII. kerületben, de a komplexum már étteremként is stabilan működik. Talán a Monarchia korát idéző stílusos berendezése, talán a tágassága okán sokan járnak ide nagyobb családi események megünneplésére, munkahelyi közös vacsorákra, így nagyobb társaság esetén mindenképpen szükséges az előzetes asztalfoglalás.
A korábbi látogatásaimmal ellentétben most a személyzetet kevésbé láttam összeszokottnak, felkészültnek, úgy is fogalmazhatnék, hogy a vendégközpontúság valahogy háttérbe szorult. Ha elvitelre akarsz venni sütit, akkor azt a pultnál lehet megtenni, ha viszont helyben fogyasztanál, akkor asztalszerviz van. Ez alapvetően jó elgondolás, csak míg a pultnál többen is voltak a személyzetből, és elég hamar sorra lehetett kerülni, addig az asztaloknál hosszasan kellett várni, mire egy pincér felbukkant. Ráadásul étlap/sütilap hiányában úgysem tudod, milyen sütit kérsz, ha előtte a pultban nem nézted meg az egyébként igen széles kínálatot.
Szóval első kör a pultnál, onnan elküldenek, majd türelmes várakozás az asztalnál, aztán végre kérhetsz. Az án választásom a cukormentes csokis kaland volt (1090 Ft), nem rossz, de nem is átütő. Nem a Zila vezérhajó süteménye, fogalmazzunk így. Víz nincs az asztalokon, nem adnak ingyen egy pohárral sem külön kérésre sem, de lehet kapni szódát, 1 dl 120 Ft, és még ez a legolcsóbb ital. Kötelező szervizdíj nincs.
Summa summarum, gyenge 4-es. Mert korábban ettem itt korrekt sütiket, elvitelre.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (51)
Még több kép (41 db)
Zila Kávéház, Étterem & Cukrászda további értékelései
2025.01.01családjával
Kiváló
![]()
Négy éve írtam utoljára értékelést az étteremről, azóta jó pár alkalommal megfordultunk itt, feleségem háza nem messze található innen,évente több alkalommal is eljöttünk, különösen nyáron hangulatos a kerthelyiség élőzenével. A fő vonzerő a sütemények, az év tortái évekre visszamenőleg...
2024.10.26gyerekekkel
Kiváló
![]()
Gyerekeink szülinapját ünnepeltük itt. Első osztályú a kiszolgálás, kedvesek, udvariasak, gyorsak a pincérek. Az ételek extra finomak, különleges ízkombinációkkal, például a kardhalat nagyon finom kaviáros szósszal tálalták. A zene pont megfelelő hangerejű volt a kellemes beszélgetéshez. A...
2020.08.10a párjával
Jó
![]()
A napokban házassági évfordulós vacsoránkat költöttük itt el, sajnos a zápor miatt a terasz helyett a belső étteremben. A terasz nyaranta rendkívül hangulatos, élőzene, árnyas fák teszik kellemessé az étkezést. Az ételválaszték nem túl hosszú, de minőségi, feleségem libamájjal töltött jércemellet...
Népszerű szállások a környéken
Tisza Balneum Hotel Tiszafüred
47.800 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval