Mert mi is ez nekünk

Hál'Istennek a száraz műszaki izék szerepelnek a tétel felvezetőjében, mert utálnám azokat leirkálni, az oldal szlogenje meg amúgy is az, hogy élmények első kézből, és az, hogy ki építette meg mikor, semmiféleképpen nem az én élményem. Szóval meglepődve tapasztaltam, hogy ez egy külön címszó itt, és ezért el is zarándokoltam hozzá, hogy na, most aztán milyen? Ilyen is, meg olyan is. Helyreállított, javított, meg pusztuló. Ld, képek... Egyébként ez egy ikonikus hely. A jelentősége sokkal több annál, mint egy szép épület. Régen például gyakrabban fordult elő, hogy győztes focicsapatok vagy neves politikusok vonattal érkeztek a fővárosba, és akkor a fogadási ceremónia is itt zajlott. Kis süldő voltam, zuglói általános iskolás, ezért előfordult olykor, hogy kivezényeltek minket, zászlóval integető kis hülyegyerekeket egyenruhában, de érdekes, hogy ez a szokás még máig is él, csak most már nem úttörő egyenruhában vannak a gyerekek. Azt hiszem, Antonin Novotny elvtárs, a Csehszlovák KP első titkára egyszer kezet is rázott velem. :o) Később kamaszkoromban csajozni jártunk ide, lengyel és csehszlovák lánykák jártak a környéken, mi pedig jó vendéglátóként csillogtattuk sekélyes orosztudásunkat, nem eredménytelenül. És mindez még mindig a Keleti... a Keletin keresztül jártunk a Tattersallba lovagolni, és innen is indultak vonatok a Balatonra, nem csak a Déliből. És ki ne ismerné?? Cseh Tamás: Keleti pályaudvar... Vizi és Ecsédi itt találkozott újra, a Márványterem, a híres étterem (tegnap megnéztem egy pusztult raktár), szóval a hatalmas mozdony innen tört ki, ami a Szabadság szimbólumává vált, és ami végigrobogott a városon! Meg hát 2015-ben a menekültválság... többezer ember feküdt, járt-kelt, ült, élt a betonon, a hatóságok undorító módon packáztak velük, mi, magyar civilek meg etettük. itattuk őket, játszottunk a gyerekeikkel, egyáltalán kétségbeesve bizonyítgattuk, hogy ez az ország nem csak lelketlen mocskokból áll, de emberek is élnek ezen a hazán... és mindez még mindig a Keleti pályaudvar története, személyes élmény, számtalan elutazás és érkezés, és a falak csak állnak, pusztulnak és begyógyulnak, ma olyan felemás, a város felé egy kozmetikázott arcát mutatja, oldalt pereg a vakolat, belül meg ki van festve freskókkal, meg omlik, porlik szét máshol és mindezt párhuzamosan, velünk, mint az életünk, mert ez a nagy és gyönyörű indóház is az életünk szerves része.