Lejtőnk helye

Az ég tudja csak, miért nem szólt senki még erről a helyről itt. Valahogy úgy nehezményeztem is, hogy elrontották ezzel az Alkotmány utca végét, de hát Alkotmány sincs már, akkor mit lehet rajta elrontani... este gondoltam, hogy alászállok, megbányászolom egy kicsit ezt is. Így sötétedés után egészen más hangulata van annak a lidércfénynek, ami alant lobog a lejtő alján. Örökmécses. Szokatlan módon három rendőr és három kormányőr beszélgetett a lejtő tetején, így két csoportban, aztán jeleztem, hogy menjenek már arrébb, mert lemennék összetartozni. Simán utat engedtek, én meg végigvizslattam a falat. Sok-sok magyarországi meg külföldi, hajdan magyar nevű település van feljegyezve az építő téglákon. 100 méteres séta lefelé, a történelembe. Van ennek itt hagyománya, az 56-os emlékhely is hasonló szellemiség a tér másik felén. Szóval lemész és emlékezel. Gondolom, a 100 évnél idősebbek élénkebben emlékeznek, mert nekik még más a viszonyuk az elcsatolt országrészekhez. Nekem úgy általában elég egészséges a viszonyom Erdélyhez is, Szlovákiához, de körbe-körbe mindenkivel jó kapcsolatot ápolok. Nem hordok nagymagyarország matricát az autómon, nem provokálok szurkolói sálakkal senkit. Olykor lejártam az Adriára, vagy fel a Tátrába, harag, bosszúvágy vagy revizionista performanszok nélkül, és egész jól kijöttem a legtöbb szomszéddal, akik körüllakják a hazámat. Velük tartozom össze, a normális emberekkel, a jóemlékezetű külföldi, belföldi haverokkal, barátokkal. Amúgy szeretnék Európával meg az egész világgal is. Szóval, az emberekkel.