Az egyik legmegtaposóbb

Van ez a különleges hely a Várkert bazár egyik végénél. Tulajdonképpen fizikailag összekapcsolódik az épületegyüttes a felső kerttel, de azért ez egy különálló intézmény, több szempontból is. Arról a részről beszélek, ahol az óriási katonafigurák vannak az ajtók előtt az utcán. A kiállítást pedig úgy hívják, ahogy a meghatározásban szerepel. Valamiyen mértékben a Terror háza szellemi párja, de ez sem egy állami múzeum, egy rejtélyes külön társaság kapta meg üzemeltetésre. Így aztán a szabályokat, a belépők árát is ők szablyák, saját szakállukra. Amúgy egyáltalán nem szabad bent fényképezni. Hivatalosan... azaz.. várjunk csak! Szóval, az első világháború. Feltételezem, hogy az átlagembernél többet foglalkoztam, tudok a történelemről, bizonyos okokból bele is kellett ásni magam, de érdekelt is mindig. Most akkor erre rárakódik a magánember szubjektív véleménye és nem a történelmi tények hiteleségét ítélem meg, hanem a rám gyakorolt hatását. A legtöbb múzeumban - már írtam párszor - magányosan bolyong az ember. De ez itt hidegrázós a javából!! Az emberek többsége kissé sarkítva kétféle módon áll a háborúhoz, mindig valami fickós, férfias, hazafias dolgot lát benne, nemzeti kötelesség a vérfolyás, a műláb meg az özvegy a normálisabbja meg inkább irtózik tőle, és reménykedik, hogy az ő életében ez nem fordul elő soha. Azt gondolom, hogy ez a múzeum akkor is megváltoztat egy értelmes embert, ha előtte nem volt pacifista. Az első világháború van az a terem, ahol idióta államfők, királyok, császárok, cárok ülnek körbe egy asztalt, és az asztal maga a világtérkép. Úgy ülnek ott, mintha osztozkodnának. És osztozkodnak is. A székük támlája meg a sírjuk maga. Bemész a másikba, ahol mintha zombik lennének, egy csomó összetört, meggyötört, kivérzett embermaradék a hazatérő nyomorultak, színek nélkül a királyok, császárok és cárok meg roskadoznak a kitüntetésektől. A katona lovon, arcán gázállarc, meg a lovon is a háború állathősei: Lovak, kutyák, madarak mint a brémai muzsikusok. Raszputyin, az átkozott szellem. Aztán mindenfelé keresztek, a koronán is, rózsafüzér, Allahhoz szóló fohász, tábori ágyak, felakasztott nővérek, alattuk sírok, majd végtelenített katonatemető vörösterror és fehérterror párhuzamban zajok, hangok, teremről teremre, emeletről emeletre. Ha eltöltesz ot egy órát, kijössz onnan és még mindig dicső háborúkról hadoválsz, meg háborús hősökről, akkor fel kéne keresnek a pszichiáteredet. Kijózanító hely ez nagyon!