Zöld-fehér látogatás

Nos, az egyszeri emberfia elmegy a Fradi múzeumba is, mert kíváncsi. És kb. azt kapja amit várt. Ez nem egy irodalmi emlékhely, itt még a recepciós gyerekek is úgy káromkodnak, mint a lelátón, de hát ez a hely szelleme. Viszont minden múzeum gondolatokat fakaszt. A Ferencváros csapatának időrendi sorrendben a falra van téve a történelme. Valaha egy másik világ volt, a labdarúgásban is. Az 1900-as évek elején valami érthető lokálpatriotizmus volt, meg presztízskérdés is, hogy a ferencvárosi srácok, a honvédes katonák, az újpesti rendőrök, vagy az MTK-s zsidó fiúk nyerik a meccseket. Vagy a vasutasok Szombathelyről. Mert mindenki onnan származott, eredt, a város, a kerület, az iparág, a foglalkozás zászlaját tűzte maga elő és azért sportolt, szurkolt. Ma már... szóval, hogy a Dél-batongai Ngwomo Kitunge, akit zsák aranyakért vettek nagytőkések nagytőkésektől milyen eredménnyel játszik a pályán, az egy dolog.... de hazafias lelkesedést, "fradiszívet" elvárni tőle nem lehet, hiszen lehet, hogy jövőre az ellenfelek zsoldosait erősíti. De itt a múzeumban még megvan a múlt nyoma, az eredeti alapoktól egészen napjainkig. Régen sportból. lelkesedésből, szívből... ma meg milliárdosok idegen katonájaként. Fura hatalmak mozgatják ezt a valaha népszerű sportvilágot. De a múzeumban nem csak foci van, igaz, kicsit érintőlegesen meg vannak említve más sportágak képviselői is, Magyar Zoltántól Kozák Danutáig. Kint a stadion - meg a múzeum - előtt meg ott áll közvetlenül Albert Flórián szobra fénykorából.