A KINCSEM PALOTA CSODÁJA

Egészen ritka élményben lesz része a látogatónak, ha lehetősége, ideje van elmenni még a napokban a budapesti Belváros egy szűköcske kis utcájában a Kincsem Palotába. A Realtanoda utca 12. szám alatt, az arany védőfóliával félig beburkolt kis palotácska, a tulajdonos és működtető KincsemKult jóvoltából, most nyilvános esemény keretében a nagyközönséget is várja látogatóként. Az egyébként jobbára zártkörű rendezvényekre megnyitott épületben alig több mint két hétig a Római Magyar Akadémia egykori és kortárs ösztöndíjas művészeinek Mostan csodás álmok jönnek című, csoportos kiállítását lehet megtekinteni. Kiegészítve az ehhez a stílusirányzathoz kapcsolható más művészek képeivel is.
De hogyan is került ide anno ez az olaszos, neoreneszánsz épület, amely a főváros egyik legszebb belvárosi palotája, és miért hívják Kincsem-palotának? A mindössze egyemeletes, mégis jelentékeny nagyságú házat Blaskovich Ernő építtette 1878-ban, aki a legendás Kincsem versenyló büszke és dúsgazdag tulajdonosa is volt. A palota nemcsak az építtető lakhelyeként, hanem reprezentációs célokra is szolgált: Pazar fogadások, lakomák helyszíne volt, melyeken nemcsak a magyar arisztokrácia, hanem európai királyi családok is részt vettek. Ehhez illően volt nagystílű az épület belső kialakítása, berendezése.
Ami viszont adott esetben talán érthető, egy nagyvárosi palotánál mégis igencsak szokatlan: amikor Kincsem nem a pályán volt, a ház belső udvarán, a számára épített istállóban lakott, amely ma is látható. Hogy valójában mennyi időt töltött a nagyváros közepén a csodaló, azt persze nem tudhatjuk. Mindenesetre Nagy Géza szobrászművész élethű szobrával állítottak itt neki emléket. Az udvaron és a belső terekben pedig további remek állatszobrokat is láthatunk a művésztől.
Szerencsére a háborús ostromot viszonylag épségben átvészelte a palota, megúszta az átalakításokat is. De azért az idő és az ide nem illő lakók, használók megtették a maguk romboló hatását. Ennek ellenére annyi szépséget őriz az épület a múltjából, hogy akár egyfajta időkapszulának is érezhetjük, amikor a termeiben elvarázsoltan bolyongunk. Foszladozó selyemtapéta a falon, megkopott tölgyfaparketta, a nagyságuk, súlyuk miatt ellophatatlannak bizonyult gyönyörű csillárok, hatalmas velencei tükrök a falakon, ezek és ilyesmik adják a gazdagság megkopott visszfényét. És akkor ebben a miliőben éles kontrasztként egyszer csak szembetalálkozik a látogató a modernizmus magyar festészetének kiváló alkotásaival. És nem is tudja hirtelen, mit csodáljon jobban, a környezetet vagy a képeket.
Rendkívüli, ritka élmény lenne önmagában is egy lepusztultságában is szép, lakatlan épület megtekintése, a képzőművészeti tárlattal egyesítve pedig egészen különleges. (Ha lehetne, 10 pontra értékelném itt az élményt!) És attól sem kell félni, hogy a lényegében üres épület jéghideg falai között megfagy a vendég, ugyanis a ház jól fűtött, a világítás a nézelődéshez megfelelő a festmények környezetében is. Ilyen szinten már megoldották a komfortosítást. Az igazi, nagy felújítást 2026-ban tervezik elindítani. Kialakítanak majd itt luxusapartmanokat is, de mert lesznek közösségi és rendezvényterek továbbra is, remélhetjük, hogy a nagyközönség számára is lesznek nyílt programok.