Na még egyszer

Azt nem tudom, hogy hová lettek az én Műcsarnok képeim meg értékelésem, de ne is rágódjunk ezen, így aztán ma újra elmenet a Műcsarnokba ls csakazértis van egy friss értékelésem meg hozzá fotók. Szóval írtunk itt más sok mindent, Nagy Imre újratemetése, meg később fotókiállítások kapcsán, kezdjük hát újra. A Hősök terén, míg az egyik oldalon lévő Szépművészeti Múzeum a régi korok, művészetek letűnt évszázadainak csarnoka, addig a Műcsarnok inkább a mához közelebb álló idők tárlatait engedi be. Megint fel van állványozva, az szépséges oszlopzatát nem láthatjuk, de remélem, hanem előkerül a ponyva alól újra. Meglepő, hogy a pénztárnál óvatos érdeklődésemre, hogy a veterán aggoknak van-e potya szabadjegy, azt a választ adták, hogy nem, ez nem állami intézmény.. a Műcsarnok magánmúzeum? (???) Na, megvettem a jegyet, persze. És rögtön az elején: minden fillért megért!! Kijelentem, hogy csak a Martin Paar nevével jegyzett fotókiállítás (Strand az egész világ, Life's a Beach) akkora nagy élmény, hogy többször ennyit is kifizettem volna érte szívesen! Pedig csak két teremnyi, de hatalmas! Mindinféle tengerpartokon, az USA-ban, Szlovéniában, Britanniában, a Baltikumban, Brazíliában, Argentínában stb. készül pillanatképek, nem beállítottak, az élet múló pillanatai, amik annyira, de annyira, d annyira jellemzőek az adott ország lakosságára, hogy néha felnyerítettem. Szerintem akárhányszor megnézhető. Ami a szociográfián is túl benne van, az a hihetetlenül intelligens humor, ami csak keveseknek sajátja. A többi teremben előadott iparművészet is elég látványos felhozatal, de akármilyen szép, alákerült értékében a kicsi fotókiállításnak. Bent a múzeumban, az alagsorban van egy kávézó, meg egy ruhatár, a két nő fetrengve unatkozott ott lent dolog híján. Ezért hát ittam egy almalevet, hogy történjen ott is valami.