Felemás dolog ez

Tehát lássuk Óbudát, mit rejt a róla szóló múzeum? Volt itt is némi félreértés... már párszor találkoztam ezzel a "mit szeretne, miért jött" effektussal... pénztárosnő felpattant a helyéről. A két teremőrnek felfogadott fiatal is csak merően nézett... vajon hogy nézek k? Mint egy bankrabló? Előadom a szokásosat, hogy hát büntetlen előéletű állampolgár, meg járókelő vagyok és múzeumot szeretnék látni. Óbudai lakos vagyok? Nem, bizony nem... de fényképezni tilos! Nahát! Kár! Akkor mégis bemegy? Igen, akkor mégis bemennék. Kerületi lakos? Ezt már kérdezni tetszett, és akkor is azt mondtam, hogy nem, azóta nem költöztem sehová. Akkor... mi is legyen... pedagógus? Hát, voltam, bizony. Akkor ennyi lenne. De ne fáradjunk ezzel, mondom az életkoromat. Nahát, nem hitte volna.. és mégis be akarok menni? Hát, ha már itt vagyok. És leadom a fényképezőgépet? Mert nem lehet fényképezni! Nem adom le, de nem fényképezek vele, ha nem lehet. Szóval, így elvoltunk, évődtünk, mint két kamasz tavasszal a patakparton. Aztán kiderült, hogy de, a játékoknál szabad fényképezni az emeleten, de a több kiállításon tilos. Jó. Így aztán egyik fiatalember beosont, elfoglalta az engem figyelő őrhelyét, én meg több szempár kereszttüzében látogatásba kezdtem. Rögtön meg is néztem az egykori szocialista panellakások berendezéseit, kávéfőzőket, régi TV-t, konyhát, ilyeneket. Úttörőruhás gyerek is van. Később Óbuda szőlészeti emlékeit, egy átlátszó padlón át római romokat, majd néhány letört darabot bizonyos kőépítményekről. falból kiálló téglákat is. Majd levonultam a területről, mint a dagály apálykor, és felkászálódtam az emeletre játékot nézni. Ott is kaptam figyelőt, ez ezzel jár. De itt már akár fényképezhettem is. A Matchboxok! Talán 12-13 éves voltam, amikor az elsőt kaptam? Vadonatújak voltak Magyarországon, 12 forintért vette Újpesten a trafikban a nevelőapám. Pont ilyent. Azt hiszem, az első autóm egy Ford Zafira volt meg egy Vouxhall Victor. Később 3-400 darabosra duzzadt a gyűjteményem. Azt sem tudtam mekkora érték lesz ez nemsokára. Sok évvel később németországi rokon százezres nagyságrendű fotóscikkekért vett meg tőlem pár darabot. De itt a múzeumban volt aztán villanyvasút, babák, babaházak, a Lemezárúgyár híres termékei, LEGO-k, társasjátékok... szívesen elidőztem itt, akármeddig elbambultam volna. De aztán megsajnáltam az őrt is. Később lementem és megkérdeztem, hogy az udvaron lefényképezhetem-e azt a a szobrot. Nem tudták, mindenki tanácstalan volt. Na, akkor hívjuk fel a főnököt gyorsan! Csak van itt valami főnök? Felhívták... és lehetett.