KULTURÁLATLAN KULTÚRINTÉZMÉNY

Nem a múzeum alaptevékenységéről, az irodalmi emlékezet ápolásáról, a kiállítások milyenségéről mondok itt véleményt, hanem arról, miként működik ez az intézmény, amikor befogad egy rendezvényt. Vélelmezhetően nem kis pénzt kérve és szerezve ezért a befogadásért.
Az elmúlt hétvégén a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Károlyi-palota csodás termeiben rendezték meg már nem először az iparművészeti vásárt. Mi sem először voltunk itt ezen a nagyszerű kínálatot mint egy művészeti tárlatot felvonultató rendezvényen, így lelkesen készültünk erre a látogatásra.
Csakhogy nekem mostanában van némi mozgásproblémám, még ha nem is számítok kifejezetten mozgássérültnek. Szerencsére, a megtörténtek ismeretében:
A megelőző napon elővigyázatosan felhívtam a múzeum honlapján szereplő telefonszámot, hogy megtudakoljam, be lehet-e menni az épületbe hátulról, a Károlyi-kert felől, mert az nekem sokkal kényelmesebb lenne. Felvette a telefont egy férfi, és az egyértelmű, egyszerű kérdésre egyértelmű, egyszerű válasz helyett valami össze-vissza hadovába kezdett. Megkértem, hogy szíveskedjék konkrét választ adni. Így megtudtam, hogy igen, hátulról is be lehet jutni az épületbe.
Megérkeztünk, és elrémültem a gyönyörű, de nekem felfelé megmászhatatlanul magas díszlépcső látványától. Semmi gond, megkérdezzük, hol van a lift. No, innentől vált súlyossá a helyzet: Kiderült, hogy a lift most nem működik! Tele volt a ház a kiállításra érkezőkkel, többen idősek, és nincs lift!? Állítólag azért nem működött, mert valahol valamit az ajtaja elé pakoltak... Egy nagy, országos kulturális intézmény, amikor egy nagy látogatottságú rendezvénynek ad helyet, akkor így fogadja a vendégeket? Nem is akartam érteni, hogy mi ez az egész?!
Határozott fellépésemnek köszönhetően elárulták, hogy a másik épületszárnyban valahol van egy működő lift, de oda csak biztonsági őr kíséretében mehetünk. Először egy megtermett biztonságis pattogott velünk, hogy mit szabad és merre nem, aztán előkerült egy kis öreg, akivel zegzugos, bútorokkal bepakolt folyosón elvándoroltunk a lifthez, amit persze csak ő kezelhetett. Így jutottunk el végre a csodák termeibe.
Lefelé szerencsére képes voltam lejönni a lépcsőn...