Postamúzeum Budapest

. . " és így jutottam el a Postamúzeumba. Van több más Postamúzeum is az országban, de ez a főhely. A környék is csudaszép, tényleg csupa palota, itt kamaszodtam egykor. A portán rányitottam a kapus nyugalmára, kitárta az ajtót és olyan dögletes, sűrű dohányszag csapott ki, mint egy munkásszálló társalgójából a 60-as években. Mellette 5 méterrel egy tábla, hogy tilos az épület terültén bárhol dohányozni. Hmmm. Na, ez nem illett bele a képbe, de nem szegte kedvem. Mondta a dohánygyári kapus, hogy menjek fel lifttel a második emeletre, ott lesz az, amit keresek. A ház amúgy csodaszép. A lift viszont nem járt, csak az első emeltig. Többször megpróbáltam, a másodikra nem reagált. Hát lementem-felmentem, kiszálltam, na jó, akkor majd gyalog. . . de nem vezetett lépcsőház az első emeletről a másodikra. Még ilyent! Visszamentem a dohányapóhoz, hogy ilyenkor mi van? Mondta, hogy biztos kikapcsolták a második emeletet. . . szép kis fogadtatás, mondhatom! A fazon elkalauzolt az udvar végibe, van ott egy cselédlépcső, menjek azon. És tényleg, az felvitt a legmagasabbra, csak közben kifújtam a tüdömből a maradék gázokat is. Magas emeletek ezek. Lihegve megérkeztem, és tényleg vidám, barátságos közeg fogadott. Mondták, üljek le, pihegjem ki magam, aztán beszéljek. . . megállapodtunk a belépőmről, hát beléptem. A hölgy nagyon kedves volt, biztatott, hogy csak érezzem jól magam, kérdezek bátran, közben megjött még egy kedves férfi is, noszogatott, hogy csak üljek be ökörködni az antik postásautóba, majd ő csinál rólam képeket, És tényleg. A hölgy székekre mászott, hogy felkapcsolgasson nekem bizonyos plusz villanyokat, hogy jobban fényképezhessek, én meg élveztem a társaságot nagyon! Elbeszélgettünk a megélt múltról, a szakma múltjáról, jelenéről, megcsodáltam a járműveket, telefonos kapcsolótáblákat, a kiépített csőpostát, lehet morzézni, egyenruhákat nézni, ősi postaládákat, egyéb eszközöket. nem túlzok, igazán érdekes volt. Meg hát milyen sokat hozzátesz itt is az emberi tényező!