Időutazás a káoszba

Három napot volt balszerencsém eltölteni a szállodában, egy konferencia kapcsán. A hallba lépve igazi retro érzés fogott el. A 70-s évek hangulata köszönt vissza a szállodában. A személyzeten látszott a kötelező udvariasság, azonban nem voltak a helyzet magaslatán. A probléma már ott kezdődött, hogy a recepción tartózkodó három személy közt abban sem volt egyetértés, hogy számunkra a parkolás beleszámít-e az árba, vagy sem? Miután tisztázódott, hogy beleszámít, azt gondoltuk, ezzel lapozhatunk. Távozáskor derült ki, hogy tévedtünk, ugyanis szemrebbenés nélkül kiszámlázták a parkolási díjat.
A körülményes bejelentkezést követően elindultunk megkeresni a szobát. Ha a hallról azt írtam, hogy áthatotta retro életérzés, ez csak fokozódott az emeletre érve. Gusztustalan, zöldre mázolt falak, a kórház és a kollégium jellege keveredett. Tisztaságról ez esetben nem érdemes beszélni. A szobába lépve sem szűnt a retro érzés. Igaz, így legalább harmonizált a szálloda többi részével. Elavult, elkopott, koszos. Így tudnám leginkább jellemezni a szobáról kialakult első benyomásomat. Az ágy matracába elegáns vályút feküdtek eleink, így aztán roppant kényelmes volt...
a fürdőbe lépve lakótelepi hangulatom támadt. Jellegtelen, zöldes színű járólap, hozzá sem színben, sem stílusban nem passzoló, kékes beütésű, kisméretű csempék, a mosdó körül márvány borítás, melyet a fekete és a barna szín uralt. Teljes ízléstelenség az alacsony beszerzési költség jegyében. Fürdésre egy mezei, bármely panellakásban megtalálható fürdőkád szolgált. Egy szó, mint száz: ez a komfortfokozat három csillagot sem érdemel, nemhogy négyet. A konferenciaterem egy kissé elaggott gyár elaggott irodájára emlékeztetett, melybe behordtak minden bútort, ami az elmúlt években előfordult a szállodában és a környékbeli iskolákban. Ennyi élmény után utolsó reményem a séfben volt, abban bíztam, hogy a konyha kárpótol azért, amit a szállodában tapasztaltam. Sajnos csalódnom kellett. A konyha siralmas. A séf a fűszerekről mintha nem is hallott volna. első napi ebédünk zöldborsókrém leve pirított kenyérkockákkal. Én nagyon igyekeztem, hogy valami ízt találjak benne; nem sikerült. Főételként csirkecomb darabokból és hagymából készült grillezett nyársat szolgáltak fel rizskörettel. Az ízek hiánya már-már sértő volt. Nulla konyhatechnológia, mint egy iskolai menza, némileg jobb tálalással. A desszertről nem ejtek szót, nem a szálloda konyháján készült, így a jobban sikerült darabok nem az étterem dicsősége, a gyengébben sikerültek nem az étterem hibája.
A vacsorára felszolgált burgonyaköret nyers volt. Másnap, remélve a fejlődést, várakozással ültünk ismét asztalhoz. A marhahúslevesnek kinéző levesben, szép számmal találtunk borsót, egyetlen problémánk csupán az volt, hogy ez bizony az utolsó szemig főtlen volt. Ízeket újfent nem találtunk. A főétel vörösboros marhapörkölt a szokásos galuskával és kevésbé szokásos párolt brokkolival. Könnyekig hatódtunk, amikor az első falatnál végre ízt éreztünk. Örömünk azonban nem tartott sokáig. A marhahúst nemes egyszerűséggel odaégették és ez az égett íz uralkodott el az ételen. Ez szarvas hiba, ilyet egy sarki kifőzdében is végzetes bűn lenne kiküldeni.
A vacsorához már megadóan ballagtunk le, mindenbe beletörődve. Séfünk azonban tartogatott még számunkra meglepetést. Paradicsomos pennét szolgáltak fel, natúr pulykamellel. Napok óta azon gondolkodom, honnan jut eszébe egy séfnek ilyen eszement ötlet? A pulyka meglepően jól volt elkészítve, azonban a hozzá egyáltalán nem illő, túlfőtt penne és a rajta levő olcsó konzervparadicsom végleg szertefoszlatta minden reményünket. Szót kell ejtsek a pincérekről is, akik a szálloda méretére való tekintettel szép számban voltak jelen, azonban így csak a káoszt tették még látványosabbá, amely minden étkeztetéskor érezhető volt. Egy asztalt nem egyszerre szolgáltak ki, amíg az asztal egyik fele várta, hogy megkapja az ételét, addig az asztal másik fele a tányérja fölött malmozva, illedelmességből várt. A várakozás alatt pedig kihűlt a fogás. A pincérek részéről alapvető hiányosság, hogy az asztaloknál nem a hölgyeket szolgálták ki előbb, a tányérokat pedig balról rakták elénk. Ha kértünk valamit, ötből háromszor garantáltan elfelejtették, így több alkalommal is szólnunk kellett. Tanácstalanul tébláboltak az asztalok közt, nem vették észre, ha egy asztaltársaság befejezte az étkezést.
Napokkal a konferencia után is azon gondolkodom, hogy létezhet ma egy szálloda ilyen színvonal mellett? Volt szerencsém a világ néhány pontján megfordulni, de a csak magyar területen nézek körül, találok hoteleket még a három csillagos kategóriában is, melyek színvonalban fényévekkel a Flamenco előtt járnak. Mi lettünk volna túl finnyásak? Nem hiszem.