Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Mindenféle kevert gondolatok

Avianoi Márk-szoborkompozíció BudapestAvianoi Márk-szoborkompozíció Budapest a térképen

Átlagos 2023. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2023. május 22.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Aviánói Boldog Márk ott áll a nem kevésbé bonyolult nevű Budapesti Kapucinus Templom - Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia oldalfala által képzett sarokban. Úgy tudom, sok helyen nincs szobra, hogy itt mégis, az azért van, mert ő volt az, aki a főlelkesítő volt a pápa által a törökökre uszított keresztény csapatok győzelmeiben, mert sokat és buzgón emelgette a keresztet. A törököt ugyan nem a magyarok verték ki innen, hanem végül is az egyesített európai válogatott, de azért ebbe a folyamatba Magyarország Védasszonya is beleimádkozott. Nekem utóbb derült ki, hogy itt áll ő is, ebben a szoboregyüttesben. Azt láttam rögtön elsőre, hogy egy eléggé aránytalanul kicsi szobor is áll a félbevágott Tuck barát mellett, ki csak deréktól nő ki a kőből, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert szemmel láthatóan statiszta szerepe van. A barát felfelé, az égre fohászkodik, nem hozzá. Ő meg csak ott áll, oldalt, megnéztem közelebbről, mert amúgy egy inkább férfias arcú, fitness-hajpántot viselő jelenség, oda volt írva, hogy Beata, jé, ez egy nő... gondoltam, és már tovább is léptem. Aztán kiderült, hogy mekkora műveletlen vagyok, mert az van odaírva, hogy Beata Virgo Dabit Auxilium (A Boldogságos Szűz ad segítséget!) és ettől már megvilágosodtam, szóval Márk közbenjárt Mária felé, Mária továbbította dolgot arra fel, a lovagok meg csak úgy elvéreztek a csatában, míg itt közben fontos könyörgések voltak elvérzésügyben. 150 évig meg nem könyörgött senki, pedig hát csak ennyi lett volna az egész. A csatatér másik térfelén harcoló egyebek meg nem isten teremtményei, azok csak vérezzenek szakmányban. Na, de hát ilyen a történelem meg a ideológiai támogatás viszonya, itt a tanulság, lehet oszolni, oszt jól van ez így.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (4)
Avianoi Márk-szoborkompozíció Budapest - Külső képAvianoi Márk-szoborkompozíció Budapest - EgyébAvianoi Márk-szoborkompozíció Budapest - EgyébAvianoi Márk-szoborkompozíció Budapest - Egyéb

Avianoi Márk-szoborkompozíció további értékelései

2023.07.14egyedül
Kihagyhatatlan
Ez a számomra kedves és tetszetős, ugyanakkor a megszokottnál különlegesebb, érdekes kialakítású, de ugyanakkor modern szobor a budai oldalon a Batthyány tér, Szilágyi Dezső tér közelében található. 2006-ban állíttatta az I. kerületi Budavári Önkormányzat és Aviano városa. Az olasz származású...
Népszerű szállások a környéken
Aranyhomok Hotel Kecskemét - Napi árak félpanziós ellátással
Aranyhomok Hotel Kecskemét
41.310 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Zsóry Liget Hotel & Spa Mezőkövesd - Kedvezményes ajánlat
Zsóry Liget Hotel & Spa Mezőkövesd
Kérd ajánlatunkat!
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Silver napok félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
97.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval