Kötelező útja életemnek

Régi kalendáriumok szerint, ha valaki egy új Kolodko-szobrot nem néz meg, annak szopornyicás lesz a kutyája és tönkremegy a hűtője is, és ráromlik a kaja. Ezt nem kockáztathattam, szóval, siettem megtekinteni az új (régi) remekművet. Új meg régi azért, mert története, előzménye van ennek, ismert ugyebár, hogy a híres gerilla-szobrász által készített usánkát a Szabadság téren egy előember, aki egyébként dr. Fülöp Erik országgyűlési képviselő álnéven jár-kel a civilizációban, egy baltával leverte, majd a mihazánkos clown a szoborrombolást úgy fejezte be, hogy a szétvert művet nagyívben a Dunába hajította, mintha csak belőtte volna a folyóba a rakpartról, elvbarátai hagyományos szokása szerint. Gondolom, ez nem is szemetelés, környezetszennyezés, hanem "hőstett" a mai nézetek szerint. Kolodko Mihály, a törpeszobrok szellemi óriása roppant elegáns választ adott a brutalitásra, és békéset, mint Gandhi, megcsinálta a primitív tett eszközét, a baltát, és kispárnán kihelyezte azt a Szabadság térre. Na, ez a tapsos gesztus! Most továbbgondolt a történet, az usánka vagy kimászott a Dunából és békalábakat növesztett, vagy újból beleugrani készül a folyóba, de ott van a rakpart lépcsőjén, bizony, és csak pár ugrásnyira a haboktól. Meg párszáz méterre a magyar parlamenttől északra, egy elgazosodott rakparti részen. Hogy a történet még jobban bonyolódjon, közben a magyar jobboldal szélsőségesen oroszbarát lett újra, nem hiszem, hogy most baltával nekiállnak békát verni, inkább kegyeleti gyertyát gyújtanak majd mellette és nemzeti szalaggal övezik. De hát ilyen izgalmas városban meg korban élünk.