Érdekes
2025. áprilisban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. április 7.Ajánlom a helyet másoknak is!
Szóval, a képek alapján már elég régóta sündörgök a templom körül, többszöri kudarc, mindig akkor jöttem, amikor nem volt nyitva. Egy ekkora templomot meg csak úgy kívülről leértékelni elég suttyó dolog. Tegnap harmadszor vagy negyedszer mászkáltam a téren, aztán kiderült, hogy 17 órakor kinyit, hát, olyan 20-30 percet ténferegtem a templom körül, elég hideg volt, aztán egy voltam a mindenféle padokon rongykupacokban itt ülő hajléktalanok közül. Ennek az az egyik oka, hogy itt gyűlnek össze, hogy a templom bejárata mellett van egy adományláda, és ha abba tesz valaki valamit, akkor máris van a parkból, aki szárnycsapkodva rárepül. A másik meg az, hogy a templom légkondicionált, tehát belül kellemesebb klíma van sokszor, és ha bemehetsz, máris jobb. Így töprengtünk együtt a lét számkivetettjeivel, amikor 5-10 perc késéssel, de tényleg jött valaki, aki kinyitotta a templomot. Kívülről, belülről hatalmas és érdekes. Talán kicsit más. Bent éppen dolgoznak valami plafonrestaurátorok, bár vasárnap nyilván nem annyira, szóval, ott a gép, az állvány, az emelőkosár, igyekeztem a képekből inkább kihagyni ezt a részt. Amúgy hatalmas freskók vannak az oldalfalakon is, el lehet ácsorogni egy-egy mellett és nézelődni. Ez nem egy ősi templom, csak a 20. században épült, átépült, restauráltatott.. stb. tehát így nézd értő szemmel. Tulajdonképen a legtöbb templom érdekes élmény, ez meg egy különlegesen méltóságos darab.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (39)
Még több kép (29 db)
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Hotel Flóra Eger
103.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Európa Gunaras Dombóvár
63.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Vital Hotel Nautis Gárdony
146.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval