Hűsre tárt kapuk

A Nagymező és a Király utca sarkánál ténferegtem, amikor megszólalt a hang, hogy hé, barátom, és mikor voltál te utoljára az avilai Nagy Szent Teréz templomban? Hűű, hang, hát nem is tudom... kellett volna? De rengeteg másikban viszont voltam a közelmúltban.... az nem elég! - mondta a hang. Többe kéne járni! Így hát bementem. A kánikulában szívesebben megy az ember templomba, meg különben is, mindig valami menekvés a világ lelketlen zajai elől. És nyitva is volt, az Úr elég sok templomot megnyit nekem. Egy öttagú család részére mondotta a pap éppen valami gyászmisét, szegények öten ültek egy padsorban feketében. a pap néha felállíttatta őket, és elképesztő közhelyeket mondott az elhunyttal kapcsolatban. Mindeközben vegyesházi turisták sétáltak néha át a szertartáson, ezt egy kicsit elszégyelltem, így hát lementem az altemplomba, és ott van egy viszonylag nagy urnatemető, ott lehet békésen elüldögélni, a hajdani polgárok porát tartalmazó fiókocskák között. Avilai Szent Teréz annyira bírt repesni, hogy elemelkedett a földtől, én is megpróbáltam, nekem nem ment. Valószínűleg nem leszek szent.