A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Budavári Evangélikus Templom Budapest bemutatkozása
A Budavári Evangélikus Templom 1895-ben épült eklektikus-neobarokk stílusban, Kallina Mór tervezésében. 1945-ben bombatalálat érte, amikor a homlokzat kivételével szinte az egész templom megsemmisült. Az újjáépítés terveit Friedrich Loránd és ifj. Bretz Gyula készítette és az elkészült templomot 1948.
Tovább olvasom >>
virágvasárnapján szentelte fel Ordas Lajos püspök.
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Szintén egy olyan templom, ami eseményszámba megy, ha nyitva találjuk, így ha sikerül egy ilyen szerencsés alkalmat kifogni, akkor mindenképpen érdemes szerintem benézni. Vasárnap az istentisztelet után már kivonult a gyülekezet, páran még beszélgettek a kapu előtt, én meg gyorsan bekukkantottam.
Azt érdemes tudni erről a kívül-belül egyszerű, puritán megjelenésű templomról, hogy Buda legrégebbi evangélikus templomáról van szó, amely 1895-ben épült a Várnegyedben, a Bécsi kapu téren, a Táncsics utca elején. A fehérre festett, eklektikus-neobarokk stílusú karcsú templomot a II. világháborúban Buda ostromakor 1945 telén bombatalálat érte, szinte teljesen megsemmisült. Erre a bejárat mellett márványtábla is megemlékezik. 1948-ban az eredetivel megegyező külső formában építették újjá, azonban a beltér már teljesen puritán, dísztelen lett, ezt azért sajnálom. Az emeleten lévő orgonát is meg tudtam nézni, különleges alkalom volt ez, mert általában a felvezető lépcsőt is lezárják a kíváncsiskodók elől.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.