Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nagyon érdekes hely

Aranymonostor Látogatóközpont BugacAranymonostor Látogatóközpont Bugac a térképen

Kihagyhatatlan 2025. áprilisban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. április 16.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nem tudnék mást adni rá, ez ötös. Egy hatalmas látogatóközpont Bugacon, ráadásul nem csak amolyan alibi-izékkel, hanem gazdag leletanyaggal, jó vezetéssel, érdekes információkkal. Talán Szankhoz tudnám hasonlítani vagy Somogyvárhoz. De ez jobb. Nagyon értelmes, empatikus nő volt a portán, recepción, ő vezetett, vagyis vitt körbe vagy bekapcsolt valamit, az a fajta profi, aki tud röviden is és hosszabban is mesélni, mafla turistáknak is, meg érdeklődő képzettebbeknek is. Először beültetett egy nagyterembe, volt egy filmvetítés, érdekes is volt, a figyelmet is tartotta, a grafika olykor amatőrnek látszott, az egyik grafikus test néha belelógott a másikba, de apró hiba ez, nem volt le az alapértékből. Rögtön sokat meg lehetett itt tudni az egykor hatalmas kereskedelmi, egyházi,. katonai központról, Pétermonostoráról. Aztán egy jól kialakított folyosón leletanyagokat néztünk, nagyon sok került itt elő a földből, és nagyon sokat ebből már máshol őriznek, itt van például a szíriai cseppes pohár, egyedi világszenzáció, vannak francia zománccsodák, különleges könyvborítók... és sok-sok arany is. Később felvettem egy virtuális szemüveget, és azzal nézegettem a modellezett ősi életet, települést. Sok időt eltölthetsz ezzel, amennyit szánsz rá. Innen aztán vagy gyalog, vagy gépkocsival kimehetsz az ásatásokhoz, a monostor romjai vagy inkább körvonalai mellé.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (34)
Aranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - EgyébAranymonostor Látogatóközpont Bugac - Külső képAranymonostor Látogatóközpont Bugac - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Gokart Hotel Kecskemét - Kedvezményes ár reggelis ellátással
Gokart Hotel Kecskemét
Kérd ajánlatunkat!
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Nyugdíjas kedvezményes ár félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
101.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Pihentető napok Kiskőrösön - korlátlan gyógyfürdőzéssel, reggelis ellátással
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
62.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel