A pásztorélet maradványai

Első nap nem mentem ki, a "Puszta kapuja" helyen azt mondta a kartárs, hogy egy hölgy éppen takarítja. Hát azért nem vonulok ki pár kilométert bukkanókon és homokos porfelhőben. De pár nap múlva megint arra jártam, láttam, hogy hogy sok autó húz maga után homokfelhőket, hát akkor nosza! Kizötykölődtem, aztán láttam, hogy a sok autó nem a pásztormúzeumhoz megy, hanem valami lovas esemény van a túloldalon, aztán oda. Az egy-két száz méterre lévő pásztormúzeumba meg senki, üresen tátong. Na, akkor majd én. Egy fiatal srác volt kint a szolgálatos, ő adott jegyet, és ő vezetett körbe, ő mesélt, amit tudott. Motorral jött ki, a kerekes jószág ott lihegett a bejárat előtt. De végignéztünk minden tárlót, mert magyarember az magyarérdeklődésű és stb. Szóval, ha juhász vagy vagy gulyás, mi a fenét csinálsz? Ballagsz komótosan a jószágok után, vigyázol., hogy el ne bitangoljon valamelyik, aztán ha békén vannak, legelnek, akkor leülsz egy fa alá... nem olvasol nyilván, lehet, nem is tudsz, mobil meg internet sincs még, hát akkor mi legyen? Faragsz valamit. Kézműveskedsz. Kisebb használati tárgyakat, hangszereket is készíthetsz, oszt szomorún furulyázol a furulyáddal, ha az asszony nem jön ki valami batyuval és nem segít ebben. Szóval, van itt sok apró szerszám, titok, bogrács és borotvatartó, lábbeli és citera, pásztorbot, meg minden, ami az életmódhoz kell. És még kapott bemutatóteret a környék állatvilága is. Mármint a vadvilág. Jó múzeum, hangulatos és története is van. Hogy mikor és miből épült. De majd meghallgatod, ha eljössz ide. Ne lőjek le már minden poént.