Zarándokhely a horizonton

Az úgy volt, hogy Dabas-Sáriból jöttem éppen Bugyi felé, hogy ne maradjak tájékozatlan e hazán, és a hosszú, egyenes út derékszögben megtörik valahol a térképen. Valami különös csillogott amott az ég alján, gyakorlott szemem zsákmányt sejtett a pusztában, mint a kerengő sasé, és az út könyökénél le is tértem az aszfaltról, hogy felderítsem a helyet. Közeledett a szürkület, majd az este valahol, a csend surrant a keresztek között, és megláttam, hogy mi csillogott itt, egy romtemplom, ami tulajdonképen nem is rom, hanem a helyébe felhúzott emlékmű az erdő szélén. De akár kápolnának is mondhatjuk. A környék földbirtokosa az első világháború következtében megboldogult fia tiszteletére, emlékére építette, később inkább családi kripta lett. Pusztult, romlott, bomlott, sokszor kifosztották, és vagy 50 évvel ezelőtt végleg bezárt, köveit is széthordták. De aztán zarándokhely lett, ki tudja, miért, és ezért egy rakás pénzt öltek bele, hogy a helyére valami mementót építsenek. Ez áll itt most. A szobor meg még a régi. A zarándokutak természete, mibenléte meg kifürkészhetetlen. Egyébként meg szép hangulatok sétáltak velem együtt itt a semmi határán.