Jó
2016. márciusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. április 10.Ajánlom a helyet másoknak is!
Törzsvendégek vagyunk a Bükfürdői Répce hotelekben. Legutóbb a Répce Goldban voltunk, két éjszakát töltöttünk ott. Sajnos csalódnunk kellett, mert megérkezésünk után később derült ki, hogy a szobában lévő minibár nem hűt. Másnap sikerült fogadnunk a szerelőt, azt mondta elhárította a hibát, de estére kiderült, hogy a hűtő továbbra sem üzemel. Négy csillagos hotel ilyen tévedést nem engedhetne meg magának, a hűtőt azonnal ki kellett volna cserélni és nem kísérletezgetni. A személyzetnek pedig a szoba átadása előtt meg kellene győződnie arról, hogy a szobában lévő elektromos berendezések üzemképesek-e.Így ottlétünkkor hűtött ital nélkül nélkül maradtunk, ami nagymértékben rontotta a komfortérzetünket.
Az étteremben a reggelihez kihelyezett üdítők agyoncukrozottak, a gyümölcsléhez nem sok közük van. Az asztalokat nem morzsátlanítják folyamatosan,többször nem volt terített asztal. Az utóbbi időben kialakult egy rossz szokás az étteremben,hogy "Foglalt" táblákat helyeznek el az asztalokon. Ne kelljen már asztaltól-asztalig szaladgálnunk, hogy az előre kifizetett reggelinket, vacsoránkat elfogyaszthassuk.
Sajnálnánk, ha az általunk eddig nagyra értékelt, kényelmes, barátságos bükfürdői Répce hotelektől meg kellene válnunk.
Szívesen mentünk hosszú évek óta, szeretjük a csomagokban lévő fürdőbelépőket, azt a kényelmet, hogy fürdőköpenyben, zárt folyosón átsétálhatunk a városi fürdőbe. A személyzet kedves, közvetlen, a tisztaság megfelelő, az ételválaszték jó. Bízunk benne, hogy a legutóbbi bosszúságaink nem ismétlődnek meg.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hunguest Bük további értékelései
2025.02.08a párjával
Átlagos
![]()
A szálloda svédasztalos reggelije és vacsorája kifogástalan volt. bőséges választék, kiváló minőségű, fínom hideg és meleg ételek. A szálloda tiszta és szépek a szobák. Pitiánernek tartom viszont egy 4 csillagos szállodától, hogy külön nevesítetten 1500,-Ft-ot számolnak fel naponta a saját,...
2025.01.31a párjával
Kiváló
![]()
A szálloda tisztasága példaértékű, a szoba barátságos, a fürdő kényelmes és jó meleg. A reggeli és a vacsora bőséges és nagyon finom, januárban is reggel is és este is nagy választék és sok gyümölcs volt. A személyzet mosolygós, kedves, barátságos. A gyógyfürdőben voltunk inkább, a szálloda...
2024.12.23egyedül
Gyenge
![]()
A szoba annak ellenére hogy superiort fizettünk nagyon kicsi volt..A két ágy folyamatosan elmozdult egymás mellől,a házassági évfordulónkon nem tudtam éjjel a ferjemhez bújni mert akkor becsusztam volna a két ágy közé...A tükör környéke tiszta por volt.A meleg víz nagyon sokára ért oda.Legalabb...
A Hunguest Bük legnépszerűbb csomagjai
Pihenés fürdőbelépővel
144.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
All inclusive ajánlat fürdőbelépővel
168.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Bükfürdői nyaralás all inclusive ellátással, fürdőbelépővel
348.000 Ft / 2 fő / 4 éjtől all inclusive ellátással
Bükfürdői nyaralás fürdőbelépővel
292.000 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
164.477 Ft / 2 fő / 4 éjtől kiváló félpanzióval
138.864 Ft / 2 fő / 3 éjtől csodás félpanzióval
88.920 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval