Kintről egy kicsit sem vonzó, talán azért, mert éppen emeletet húznak rá, nagyon világvégi benyomást kelt. Bent már azért hatványozottan jobb! Idősebb úr még most is tulaj/szakács/felszolgáló mindenes, ő hozta az étlapot, felvette a rendelést, aztán később a két szétvarrt, agyonszolizott lány szolgált fel felváltva. Jó, hát nyilván unatkoznak, valamivel csak el kellett tölteniük az idejüket. Egyébként minden rendben van a hellyel, mellékhelyiség példás, tisztaságra sem lehet panasz. Vannak olaszos cuccok is a falon, de körben, több példányban megtalálható a felcsúti óvoda története c. könyv, ami azért nem annyira olasz. Vagy nem tudom. Étlap az alátét az asztalon, paradicsomlevest és erőlevest kértünk húsbatyus tésztával, nekem nem annyira ízlett az "erőleves", szerintem ez egy híg csontleves volt, de lehet, hogy így autentikus. A feleségem szívesen ette a paradicsomléjét. Másodiknak vargányás rizottót kértem rákokkal, bizarr párosításnak éreztem, kíváncsivá tett, kaptunk hozzá pótparmezánt is, nem volt rossz, én nem voltam nagyon elragadtatva, de elismerem, hogy nagyon szakavatott kezek készítették. Tulajdonképpen mindent meg is ettem, jól is laktam. Nem tartottuk rossz árnak a kifizetett 10 ezer forintot ketten összesen. Nejemnek nagyon tetszett a hangulat is, hát jó ez így négyesre, nincs ezzel semmi baj, ajánlom bárkinek, minden olaszkonyha-kedvelőnek nyugodt szívvel!