Mosolygós jó emlék ez is

Csarodán meg Tákoson, két, közeli szomszéd faluban van egy-egy nevezetes református templom. Ez, a csarodai a régebbi, hallottuk a büszke helymeghatározást. Valami nyugger-hadak vonultak le éppen a terepről talán valami buszba tömörültek, mi meg akkor érkeztünk, nemsokára. Autó félreáll, séta a szép templomkerten, és jön szembe egy rendkívül szimpatikus fiatal fiú, és készségesen kérdezi, hogy szeretnénk megnézni a templomot? Igen, hogyne, hát persze... akkor csak bártan, és már nyitja is az ajtót. Nagyon kedves, szerethető kis templom! Olyan régen épült, még a 13. században, hogy nem lehetett református eredetileg, de később azzá vált, viszont a freskók ennek ellenére megőrződtek a falakon. de tele van népies képi szeretettel is. És a lényeg: ez a mosolygó szentek temploma!! Állítólag alig van ilyen, hogy a szentek mosolyognak a falon, ez egyedülálló. És tényleg, ha belegondol az ember, csupa csupa vérkomoly fazon minden szent, esetleg dörgedelmesen szigorú, néha meg nyomasztóan depresszívek is, a tébolyig nyomoronc arcokat vágnak, állítólag "boldog" névelőtaggal rendelkező izéháziak is, ezek meg itt mosolyognak! De tényleg, nem ez lenne inkább a normális? Szóval, jó templom ez ezért is, a fiú önzetlenül kedves, még ő köszönte meg, hogy meghallgattuk, amikor kisétáltunk nagy örömmel, akkor bezárta a templomát és elsétált a hétvége távolába.