Itt lelassul az idő, ami a kiszolgálásban is megmutatkozik. Mondom az előző fogás fogyasztása közben, hogy sietünk, nyugodtan lehet készíteni a desszerteket, de az egyébként jóindulatú, kedvesen, természetesen és jól kommunikáló, felkészült pincérhölgy nem rendeli meg, csak azután, hogy az étel elfogyasztása után ismét szólunk. Nekünk ez negyed óra kiesés a drága tesztidőből, nekik nem számít a dolog, mert ez a szabály. A vendég jó esetben tudja, hogy mire várhat, rosszabb esetben nem tudja, de majd viszonyul hozzá. Azzal nem zavartatják magukat, hogy figyelmeztessenek esetleg a megszokottnál hosszabb várakozási időre. A halleves süllőgaluskával ötletes, a tálalás pazar, ízre nem rossz, de nem átütő. A kacsamájpástétom korrekt, házias, semmi extra, egy jó elkészített pástétom, nejem hasonlót szokott készíteni. Érdekes, hogy a két napi desszert hasonló filozófiájú, én biztos nem adnám e két desszertet egymás mellett, legfeljebb egymást követő napokon egy másik desszert társaságában. A Creme brullée finom volt, a házi eperfagylalt élvezhető, állaga van volt olyan, mint a pacojetben készített, de kárpótolt a természetes ize. A sült joghurton málna-sorbet volt, aminek erény és hibája ugyan az volt, mint az eperfagylalté némi állagprobléma, de remek íz. Erre is került, teljesen feleslegesen egy gombóc eperfagylalt. Összességében jó éreztük magunkat itt, szerencsénk volt, mert kevés volt a vendég, ha mi is másfél órát kellett volna várakozzunk, garantált, hogy háromnegyed óra elteltével felállunk és elmegyünk. Mi nem leszünk visszatérő vendégek, megmaradunk azoknál az éttermeknél, melyek hasonló konyhai szolgáltatást nyújtanak - vagy jobbat – de azt a megszokott 20 perces várakozási időn belül teszik.
