Babgulyás, bográcsgulyás, vaddisznópörkölt. . . mi kell még az éhes embernek? Egy asztal megürült, odatelepedtünk. Pincér jön-megy, hozzánk nem annyira. . . idő telik. Sok kutya van a teraszon, fél Budapest kutyáit idehozták. De bent, a panzióban is vannak, szóval ez egy panzió, étterem meg kennel egyben. Mikor eluntam, odamentem a bográcsos srácokhoz, hogy ehetnénk itt valamit? Nem, az nem úgy megy, hanem a pincértől kell kérni. De tőle nem tudunk, nem áll szóba velünk. Némi ki-be mászkálás után mégis odamentem újra a bográcsos srácokhoz, kissé erélyesebben, hogy vendég vagyok, fizetnék érte, lehet itt enni valamit? ? Erre azt mondta a gyerek, hogy jól van, akkor majd ő hoz ki nekünk, melyik asztalnál ülünk… mondtam. Erre odajött a pincér az asztalunkhoz, hogy nem olyan jó, ha a bográcsosoktól kérünk enni, mert tőle kell. Mondtam, hogy tőle viszont nem tudunk, mert nem jön ide. Kicsit megcsúsztunk, mondta az alkalmazott. De közben már a bográcsos fiú hozta is a két tálat, egy tányér babgulyás, egy tányér bográcsgulyás… közben szépen kilötykölődött valahogy, az alatta lévő szalvéta átázott. Kiabáltam a pincérnek, hogy már megvan, ne hozzon! Később kaptunk evőeszközt is, de én nem tudtam levakargatni valami rászáradt anyagot a kanál aljáról. Hát itt így megy ez. A panzió, az étterem környéke elképesztően lepusztult, gazos, sáros, szemetes, lomos, a terasz alá van begyömöszölve mindenféle hulladék, meg a hátsó udvarra. Viszont jegyezzük meg az étellel mindketten nagyon meg voltunk elégedve, az finom volt! Az ajtóban ki van írva, hogy maszk viselete kötelező. És van pincér, akin van is! A dolgozók többségén viszont nincs. A vendégek többségén sincs, bent, a zárt térben, de ez senkit nem zavart, úgy látszik. És mindezért még felszámolnak szervízdíjat is! Na, ezt már több, mint túlzásnak éreztem.