Jó
2015. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. április 14.Ajánlom a helyet másoknak is!
Az élményeink nagyon frissek mert, múlt hét csütörtökön jöttünk haza. 4 éjszakát 5 napot töltöttünk itt. A személyzet nagyon kedves segítőkész. Sajnos az idő igen szeles és eső is volt. Azért jól feltaláltuk magunkat. Végül még a kerékpár használatot is igénybe tudtuk venni, sőt felajálották, hogyha akrunk akkor még nem csak 1 órára, de akár többre is mehetünk kerékpározni. Kerékpárból is több választék volt, igénynek megfelelelően. A szobák erkélyesek kényelmesek, nagy fürdőszobával és tiszták is, de a tisztaság az egész szállodára igaz. A reggelit a hotelbe fogyasztottuk el. bőséges svéd asztalos.Az ebédet,és a vacsorát, pedig a szálloda melletti étterembe, nem is baj, jól jött a séta. Ebédre egy tál étel volt. Egyik nap még főzeléket is adtak fasírttal, ezt azért jegyeztem meg, mert egyébként nem egy vegetáriánus felfogásban van az ellátás. Szerencsére én ragadozó tipus vagyok, de azért már én is kívántam egy kis főzelék vagy tészta félét. Viszont aki úgy gondolja csak salátát kér öntettel annak volt nagyon finomam elkészített vegyes saláta, de volt friss káposzta saláta is. Vacsora ismét svédasztal volt és itt mindig volt valami finom leves és több féle húsi több körítés és saláta is. A levesek húslevestől kezdve, zöldborsó, karfiol, tehát minden nap más féle volt és természetesen a húsok is. A hotel sajnos nem rendelkezik wellnessel, viszont pénz ellenébe a Gunaras welness-be át lehet kényelmesen sétálni. Igénybe lehet venni még a rehabilitációs központ wellness részét is, viszont hát az szinvonaltalan. Még a csomagban volt ingyenes masszás is viszont erre nem tartottunk igényt, kár hogy ezt nem lehtet át váltani, mondjuk ingyenes wellnesre a Gunarasba. Nem utolsó sorban ugyan fizetségért, de fogadták a kutyánkat is, először 1000.ft mondtak 1 éjszakára, de miután ő közepes méretű ezért 2.000-ft lett éjszakánként. Ez csalódást okozott, mert ezért neki semmi nem ját csak ott lehet. Gondolom a rongálás miatt van ezaz ár, de ezt ha rongál a kutya csak akkor kellene kérni. Ez Magyarország, örüljünk, hogy egyáltalán fogadták, mert a körbe telefonált szállodák kb. 75% eleve elzárkozik ettől. Végül is jó volt, viszont a környék teljesen kihalt, ha valaki nem csendre pihenésre kirándulásra akar, hanem bulizni, hát ne ezt válassza.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Étkezés: Elhelyezkedés: Hotel Európa Gunaras további értékelései
2025.01.04a párjával
Jó
Szilveszteri csomagot foglatunk, 4 éjszakát töltöttünk itt, svéd asztalos félpanzióval, szilveszteri vacsorával, ami szintén svéd asztalos volt. Az ellátás, a választék, az ételek minősége, nagyszerű volt, igazi magyaros ízekkel, korlátlan étel-ital fogyasztással, teljesen meg voltunk elégedve :)...
2024.09.26egyedül
Jó
A szálloda lehetne akár 5 pontos is, mert kellemes a környezete, jó az étkezési lehetőség, különösen kedves a reggeliztető hölgy, jó a dizájn, teljes a komfort, bár a wifi sajnos a szobáig nem ér el. Csak a tisztasággal volt baj: koszos szőnyeg, ragacsos asztal, kiürítetlen fürdőszobai szemetes,...
2024.08.26a párjával
Jó
Tulajdonképpen általában elégedettek voltunk. A recepciós hölgy a csomagjainkat is elhelyezte a kijelentkezés után, amíg még indulásig fürdünk egyet, sőt taxit is ajánlott a vonathoz. Egyetlen kis hiányosságot észleltünk, sem a mosdónál, sem a zuhanyzóban nem volt folyékony szappan, ami egy 3...
A Hotel Európa Gunaras legnépszerűbb csomagjai
Pihentető napok
63.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Valentin napi hétvége
69.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Napi árak félpanzióval (1 éjtől)
40.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Húsvét
111.999 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Május 1.
79.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
79.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Vadászbálos hétvége
69.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Sváb hagyományok útján, disznótoros hétvége
69.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Nőnapi ajánlat
69.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Március 15.
63.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Napi árak önellátással (1 éjtől)
24.900 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Napi árak reggelivel (1 éjtől)
31.900 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
80.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval