Vendég gyűlölő hely

A szobát két külön alkalomra előre lefoglalták számomra. Mindkét alkalommal pár perc híján 1 óráig tartott a bejelentkezés, mert annak ellenére, hogy hamar kiderült (számomra legalábbis), hogy a számla rendezve, van, vagy biztosított a rendezése! Nem voltak hajlandóak beengedni a szobába addig, amíg egy újabb számlát ki nem állítottak! A számla kiállítása után az első alkalommal azzal nehezítették a dolgomat, hogy mondjam meg, milyen e-mail-címre küldjék az újonnan kiállított számlát.
- Tegyék egy borítékba, és a már több évszázada ezzel foglalkozó Magyar Posta közreműködésével küldjék el arra a címre, amelyet a szállás megrendelője a foglaláskor megadott.
A recepcióssá átvedlett felszolgáló ekkor elővette a (szó szerint!!!) kockás füzetét, amelyben rögzítették a foglalást (tudtommal a XXI. században vagyunk!!!; miért nem tudják a szobafoglalást kérő adatait????) és továbbra is csökönyösen az e-mail címet kereste és követelte. Közben előkeveredett az éppen szabadságát töltő tulajdonos (vagy a műintézmény vezetője - statusa nem derült ki pontosan) és a hátam mögül kezdett hozzám beszélni!!!! Megkértem, hogy foglaljon velem szemben helyet az asztalnál (az egész jelenet az étteremben játszódik, és ennek egy szűk kis része képezi a recepciót, amikor vendég érkezik), és mondja el, mi a gond, miért nem kapom meg a szobakulcsot, és foglalhatom el a szobát. Röviden és ellentmondást nem tűrően közölte, hogy nincs kifizetve a szoba (ki volt, és már a [második] számla is elkészült!! ügyes!!!). Különben is, szabadságon van, nem foglalkozik velem tovább. Ezzel fogta magát és visszaült a 3 méterre lévő asztalhoz, a barátai társaságához. Közelharcunk már az 50. percében jár, amikor kissé morcosan és türelmemet vesztve kijelentettem, hogy el szeretném végre foglalni a szobát. A következő 12 percben fogalmam sincs mi zajlott a háttérben, mert a Recepciós ismét metamorfózison mert keresztül, levedlette a gondomat és Pincérré változva faképnél hagyott. Én pedig ültem ajkamon szótlanul a megdöbbenéstől mindaddig, amíg egyszer csak mellém penderedett és felszólított rá, hogy kövessem. Svejk a derék katona jutott eszembe, amikor az mondta, hogy az egy nehéz pillanat az ember életében, ha egy rendőrbiztos kíséri, mert a Recepciós-Pincér-(fél-)Londiner [azért fél, mert a csomagomat magamnak kellett cipelnem] felszólított, hogy kövessem, megmutatja a szobát. Igaz, a brave soldát partnerével ellentétben ő nem volt rendőrbiztos.
A szoba az ötös számú, amelynek számát a testes kulcscsomón egy pool-golyócska tudatja különálló épületben található a intézménynek helyet adó telek Eper utcai oldalán, ahol egyúttal az autóval érkező behajthat az udvarban kialakított parkolóba.
A szobák bejárata előtt egy körülbelül 20 négyzetméteres terasz terül el, műanyag kerti asztallal és körülötte 6 műanyag székkel. Az asztalon egy fekete lefordított hamutartó, a fal mellett az állva dohányozni vágyóknak egy körülbelül 70 centiméter magas fém hamveder.
Az asztal mellett közvetlenül egy funkció- és ernyő nélküli betonalapzatú napernyőtartó, amely ilyenkor ősszel és a lényegi elem hiányában csak arra szolgál, hogy a figyelmetlen vendég belerúghasson, és fájdalmában feleleveníthesse gazdag káromkodásgyűjteménye legszebb darabjait.
A terasz járólapfelülete eléggé viseletet, pár négyzetméteren hiányzik is, bár lehet, hogy ez a kisebb-nagyobb kavicsokkal telt rész lokális minimúzeum, amelyben a körülbelül 100 méterre folydogáló Duna kavicskészletét hivatott szemléltetni, megkímélve a lábátbevert vendéget a folyólátogatástól.
A szobák bejárata egy aprócska előtérbe vezet, ahonnan 3 szoba, köztük az ötös számú nyílik. A terasz és a kis előtér lámpáinak kapcsolgatásával nem terhelik a vendéget. Automata intézi a fényárt.
Az 5-ös szoba (a többit nem láttam) meglepően tágas. Több mint egy óra itt tartózkodás után ez az első pozitívum. Belépve parányi előtér fogad beépített szekrénnyel, benne vállfák (4 vagy 5) és egy mini safe az értékeim számára. Nem volt mit a számzáras ajtócska mögé rejtsek.
A szoba közepét egy (vagy két) ágy foglalja el. Jobb és bal oldalán éjjeliszekrény, rajta olvasólámpa. Rögtön a konnektorokat kerestem a töltők és a számítógép számára. Azonnal munkához akartam látni, bepótolandó a vendéggyűlő vendéglátók által tőlem elrabolt időt. (Az egész személyzetnek és vezetőségnek javallom, hogy üssék fel Wass Albert Kard és kasza című regényét, és keressék meg az elrabolt időről szóló megszívlelendő mondatokat!) Egy egyszerű madeinchinaminőségellenőrnemlátott 3-as elosztót ráncigáltam elő az ágy mögül. A két olvasólámpának volt hivatva delejt adni. Amikor az egyik dugaljt kihúztam, megállapíthattam, hogy a dugó a múlt század 60-as éveiből származik, és a szerelő sem lehet mai gyerek, mert vezeték dugóhoz illesztése egy gyengébb szívű érintésvédelmi ellenőrnél azonnali infarktust idézne elő. Az átkos örüjj, hogy egyáltalánvan!!! elvét sugallta. A lámpát azonnal eltávolítottam az Európai Unió elektromos hálózatából, és további ittlétemet, mint dísztárgy színesítette a hűtőszekrény tetején. Tehát van hűtőszekrény is. Ráadásul előhűtve! Azonnal munkába fogtam a sörkészletem temperálására. Némely szállodában órákig kell várni, amíg lehűthetjük a hűtenivalót. Mellette egy, a pár napi itt tartózkodás minden igényét maximálisan kielégítő minikonyha mikrohullámú sütővel, vízforralóval, kenyérpirítóval. Tányér (csak lapos, de ebből is lehet, igaz többszöri utántöltéssel levest fogyasztani), evőeszközök, dugóhúzó. Az egyik pohárban ágaskodó 3 tasakocskára a Picncér-Recepciós-Fél-Londiner hívta fel a figyelmemet, hogy a Cég ezzel a nescafeval kedveskedik nekem. Később a kiszolgálásérzetet azzal tudtam teljessé tenni, hogy kávétejszínt találtam a hűtőapparátban. Mindkettőnek örültem.
A fürdőszoba az átlagos. Zuhanykabin, miniszappan, minisampon a minihajamnak, kis, nagy és még nagyobb törülköző valamint WC. Ez utóbbi az első használatkor, amikor több időt töltöttem rajta okozott egy kis meglepetést azzal, hogy kis híján ledobott. Mozdulataim szerint imbolygott ide-oda. Ha azonban használatának szabályait pontosan betartjuk, nem mocorgunk, módszertanilag helyesen végezzük dolgunkat, megszűnik lovasától megszabadulni akaró musztáng lenni. A zuhanyrózsa hiánya fürdőkabinban is csak annak tűnhet fel, aki a tisztálkodás helyett a környezet vizslatására fecsérli a idejét, figyelmét.
Vissza a szobába. Nagy, szinte az egész utcafrontot elfoglaló ablakok, tüll- és sötétítő függönnyel. Ez utóbbi érdekesen került kialakításra, mert mérete szerint képes lenne eltakarni az egész ablaknyílást, de a ráncolást készítőt megzavarhatták munkájában, és olyan sötétítőt kreált, amely, bárhogy is próbálkozunk, az ablakfelület negyedét szabadon hagyja. Van, akit ez zavar. Engem hidegen hagy. Azzal sem foglalkoztam volna, hogy az ablakot már rég látogatta meg festő, és az ősi faablakok sajátosságait mutatva a keretről pattog a festék. Esztétika, nyugtattam magamat mindaddig, amíg az ablaknyitás- és zárás után szúrást nem éreztem a talpamban, amelyet a lepattogzott kőkemény festékdarabkák idéztek elő. Az első szúró élmény után napi feladataim közé iktattam be a festékdarabok felseprését. Innentől fogva, ha ezt elmulasztottam, csak én lehettem felelős a talpsérülésekért.
Nagylábujjaim körömágyának sérüléseinek elkerülését azonban már nem tudtam leleménnyel megoldani. Maradt a veszélyforrás nagy ívű elkerülése. A veszély, történetesen a padló egy darabjának síkból való jelentős (körülbelül fél centiméteres) kiemelkedése. Az egyik padlólemez elválása padlótársaitól éppen a hűtőszekrény előtt alakult ki. Rendre megfeledkeztem róla, és akárhányszor kivettem, vagy betettem valamit a frigiderbe, mindig belerúgtam a kiálló padlódarabba, és ordítva emlékeztem meg a dunakeszi-i Part Café panzió tulajdonosa (vezetője), karbantartói és személyzete nőnemű felmenőinek közerkölcsöt sértő életviteléről.
De fejezzem be a szoba leírását! A bejárattal átellenes sarokban kerek asztalka két, kényelmesnek mondható (mű)bőr fotellel. A mindegy 100 cm képátlójú televízió az ablakkal szemközti falon van. Ez párhuzamos az ággyal, úgyhogy aki megszokta, hogy szemből nézi a varázsdobozt, nnak kényelmetlen lehet. A tartókonzolon azonban mintegy 20 fokban elfordítható.
Körbeértem a szobában, leírtam mindent, amit fontosnak, és a jövő dunakeszi-i Part Café vendégeinek meglátásom szerint jó tudnia.
A szoba után menjünk az étterembe. A szoba elfoglalásakor a Recepciós-Pincér-Fél-Londiner-től megkérdeztem, hogy meddig üzemel az étterem, illetve a konyha. Fél 10 az étterem, fél kilenc a konyha, hangzott a válasz. 20:11-kor felkerekedtem, és leküzdve a 30 méter szoba és étterem közti távot, 20:12-kor megérkeztem az étterembe. 20:13-kor odajött a most már csak pincér feladatot ellátó multifunkcionális alkalmazott. Étlapot kértem.
- Háááát, nem tudom, hogy van-e még konyha? - hangzott a határozatlan válasz. - Negyed kilencig vannak. Megkérdezem.
Meglepődve mondtam:
- A szobában azt mondta, hogy fél kilencig van konyha. De akkor sincs semmi baj, ha negyed kilencig, mert 20:13 van, még bőven van idő! Negyed kilencet még meg is kell érni!
- Talán még egy bécsi szeletet elkészítenek petrezselymes krumplival disznóból. (Valószínű, hogy az csak az én fixaideám, hogy a Bécsi szeletet a borjúval kötöm össze? Igen-igen. Vannak az embernek rossz beidegzései.)
Pincér el, pincér jön. Jelenti, hogy megcsinálják. Lehet, hogy csak én érzem, hogy a lekötelezettje vagyok?
Az arabok tányérjáról száműzött Bécsi szelet petrezselymes burgonya garnírunggal hamar az asztalomra kerül. Sem a mennyiség, sem az íz nem hagy kívánnivalót maga után. Bár a szkeptikusok azt mondják, hogy: mit lehet egy rántott húson elrontani? Én nem vagyok kételkedő. Közben egy fiatalember megy el az asztalom előtt. Köszön. Megnéz engem, megnézi az étkem. Ruhájából ítélve a szakács lehet. Talán érdekli, hogy ízlik-e a főztje? Kisvártatva többen jönnek a konyha felől. Ők csak néznek, mellőzik a köszönést. Én azért főbólintással üdvözlöm őket. Így tanítottak. Nem ismerem a helyi tradíciókat. Valószínű itt nem illik köszöntéssel üdvözölni a vendéget, én meg vagyok annyira műveletlen, hogy nem látom az üdvözlést jelentő testbeszédet. A diszkét személyzeti felvonulás gondolom azt jelzi, hogy mehetnék már, bár a kiszolgáló pultnál,mintha brigádértekezlet szerveződne, mert egy érces hangú szónok hangja tölti be a termet, mint egy szakszervezeti aktivistáé, és elfeledkeznek rólam a késői idő ellenére. Pár perc múlva az aktívaértekezletből kiválik egy hölgy, akinek jelzem fizetési szándékomat. Kisvártatva megérkezik egy kis mappával, amely a számlát rejti, bár ezt az ember csak sejti. Mert erősen félhomály van.
- 7452 forint. Közli hangosan.
Kártyával fizetek. Én marha még borravalót is adok. Lehet, hogy itt zárul a kör, mert a borjú nem a hús, hanem én? A paraszolvencia, 1000 forint. Sikere mérsékelt, de nem is vártam kézcsókot. Valószínű jobban haragszik a leány azért, hogy miattam maradniuk kellett, mint a személyzet szeszfogyasztásához való tetemes hozzájárulásomnak. El is kerüli a figyelmemet, hogy a kisasszony összecsapja a mappácskát és elviharzik. Csak érzem, hogy valami zavar. Keresem a számlát. Sehol nem lelem. Odaintem a teljesen pincért:
- A kolleganője nem hagyta itt a számlát. Legyen szíves, hozza vissza! kérem.
Pincér el. Pincér vissza.
- Nem tudom hozni, mert már kivitték a kukába.
- És mi a baj? Van a pénztárgépben másolat. Vagy a pénztárgépet is minden műszak végén kidobják a kukába?
Aztán elmagyaráztatom vele, hogy miért fizettem majd 1500 forinttal többet, mint az az étlap alapján várható lett volna. Itallapot nem kaptam, így a többlet egy részét a korsó Dreher-re fogja, a többit a szervízdíjra.
- Hol van feltüntetve az étlapon a szervizdíj? kérdem. Még az sincs feltüntetve, hogy az ár tartalmazza-e az ÁFÁ-t vagy sem, mert nem találom sem a magyar nyelvű, sem az angol nyelvterületen élők számára készített oldalon. Így mondom bármilyen árat mondhatnak, de erről majd az adóhatság és a fogyasztóvédelem mondja ki a verdiktet, nem én a laikus, akinek csak igazságérzete van. Az étlapot mindenesetre magammal viszem.
- Miért csinálja ezt velem? zárja le a beszélgetést, és faképnél hagy. Azóta nem láttam az uiverzális dunaleszi-i Part Cefé alkalmazottat.
Mivel csak egy éjszakára kárhoztattak itt aludnom, a feledés zugaiba küldöm az emlékeket.
Első ottlétemkor még nem tudhattam, hogy a Sors büntetéseként két hét múlva négy éjszakát kell majd a vendégszerető panzióban töltenem. Gordon J. Ramsay és Anthony Melchiorri megnyugtatott, hogy: Fel a fejjel, van ennél rosszabb is!
Ön kedves olvasó ha azt gondolja, hogy simán ment a második dunakeszi-i Part Café-tartózkodásom, akkor téved!
Folytatás következik