Teknős tanösvény Dunakeszi

Neonzöldes békalencse mennyország. A mai emberrel sokszor az a baj, hogy hangos-zajos, türelmetlen és folyton rohan. Így lemarad a láp bozótos, kusza-furcsa világáról. Pl. azokról a kis rágcsálókról, amiket ugyan nem sikerült beazonosítanunk, ellenben ha nyugton maradtunk,
ők biztos elkeztek fel-alá futkorászni a lápi labirintus növényei között. Bár az M0-ás zaja megszokhatatlan, valahogy mégis igyekszünk hallgatózni: madárdal, vízbe csobbánosok. A gyerekek biztos élvezni fogják, mert van mini mászófal és kötélmászóka. Én is lógtam rajta. A kedvenc könyvem, filmem jutott itt eszembe: Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek. "Mennyit hajlandó az ember feladni azért, hogy legyőzze a magányt? Elszigetelten élni egy dolog félelemben élni egészen más. Talán vannak álmok, amiknek el kell enyészniük. A mellkasában ott dobogott egy szív nagyságú fájdalom. Semmi sem enyhítette. Sem a sirályok, sem egy ragyogó naplemente, sem a legritkább kagylók. A láp nem mocsár. A láp a fény hona, ahol fű nő
a vízben és a víz egybeolvad az éggel. Lassan csordogáló patakok kacskaringóznak, elviszik magukkal a napkorongot a tengerig,
- Az meg mit jelent, hogy ott, ahol a folyami rákok énekelnek? A mama is mindig ezt mondta. (. . . )
- Ez csak annyit jelent, hogy messze, kint a bozótosban, ahol még érintetlen a természet. "
A tanösvény végén egy kicsi kis zöld szigetre
lehet kilépni, épp egy ember elfér a kidőlt fa tövében. A láp magánya ideális hely lesz ismételni. Ha nem találtok, ott keressetek: olvasok.