Egy illúzióval kevesebb.

Még a hetvenes években jártam osztálykirándulással a legendás dunakömlődi Halászcsárdában, ahogy mondani szokták a mai napig érzem a számban az ízét az akkor evett halászlének és túróscsuszának.
Sokáig még az onnan hozott papírszalvétát is őrizgettem. Ha bármikor halászlevet ettem, mindig mondtam, hogy jó, jó, no de a dunakömlődi..... Bár a család nincs oda érte, idén sikerült rávenni mindenkit, hogy egy kirándulás keretében menjünk el Dunakömlődre halászlevet enni (ez nekünk oda-vissza 600 km).
Nem kellett volna, nagyon illúzióromboló volt az egész. Minden olyan volt, mint a hetvenes években (már a helyiség és a pincérek is), egyedül az étel és a hangulat nem. A rendkívül meleg retro helyiségben az idő nagy részét a nagyszámú légy hessegetésével kellett tölteni, ami eléggé rontotta a hangulatot, de ez még önmagában nem lett volna gond, sajnos azonban a halászlé sem olyan volt, mint amit az emlékeimben megőriztem. Finoman szólva a 12 egy tucat kategória, környékünkön több helyen is kapni jobbat, pedig nem vízparti településen élünk. A feleségem valami orly módra elkészített halat evett, ami elmondása szerint zsíros volt és pocsolyaízű.
Úgyhogy nem a legjobb hangulatban jöttünk vissza Dunakömlődről, a feleségem néhányszor elmondta, hogy abból a pénzből, amibe csak a benzin került ehettem volna vagy 10-15 halászlét a közelükben lévő étteremben (azt már be sem vallottam neki, hogy az ottani halászlé jobban is ízlik, mint a kömlődi).
A régi szép emlék ugyan megmaradt, de a kömlődi halászlé különlegességével kapcsolatos illúzióm odalett.