Dacolva az idővel

Van, amikor nincs sok választásod, hát, például elmentünk a paksi atomerőmű múzeumába szombaton, kiderült, hogy elég macerás a bejutás, meg már elmúlt 13 óra, és szombaton csak addig van nyitva, szóval fogcsikorgatás, aztán lássuk, mi van még? Például egy ilyen római romkert, a kömlődi dombon, na, lepjük meg magunkat ezzel akkor. Nyűgös a feljutás, egysávos girbe-gurba utakon, aztán autó letesz valami lejtő szélén, feleségemnek meg egyáltalán nem volt már kedve erődöt mászni, lévén vad szél fújt és esett az eső, de nekem mindig eszembe jut az öreg huszár tanítása, amikor valaha lovagolni tanultam, hogy - Tanár úr, higgye el, hogy nem tanul meg lovagolni, ha csak napsütésben, szélcsendben hajlandó kijárni, aki meg akarja tanulni, az télen, nyáron, hóban, fagyban, esőben is... mert különben csak szalonturista... és igaza is lett. Szóval, én nekimentem a dombnak. A rómaiak elég sok emléket hagytak maguk után sokfelé hazánkban, hát ez az egyik ilyen. Nagy tábor volt itt egykor, remek rálátás a Dunára (nekem ez nem annyira adatott meg a ködös, esős időben, de hát nem jár minden nap errefelé az ember), és valószínű nagy létszámú katonaság állomásozhatott itt. Falak nem nagyon maradtak, de azért a körvonal valahogy igen. Meg az, hogy hogyan képzeljük el ezt az egészet. Azután van egy nagyon cuki kis "római" játszótér is a területen, a játszva tanulás maga, római témájú tereptárgyakkal, harci szekér, pajzsok, mászókák, szóval, csudajó, hogy ilyen is van, meg az is, hogy besétálhatod az egészet, és valami fogalmat nyersz az egészről.