Először a Bódva étterembe szerettünk volna bemenni, mert sok autó volt az udvaron és ez jót jelent, de egy talpalattnyi hely sem volt parkolni, kint megálltunk a parknál, és gyalog besétáltunk. De sajnos zárva volt, zártkörű rendezvény miatt. Így aztán átsétáltunk a szomszédban lévő Templomkert vendéglőbe, a két intézményt csak egy kerítés választja el egymástól.
Bementünk és ácsorogtunk senki nem szólt hozzánk egy szót sem, nem köszönt, semmi. Aztán leültünk és kiderült, hogy de, udvarias is lehet itt a kiszolgálás, később határozottan úgy éreztem. Levest csak én kértem, pontosabban húslevest tésztával, meg is jött, kedves kis edényben, és nem is volt rossz, leszámítva egy fura kis szappanízt, amit nem tudtam hová tenni. De elfogyott. Másodiknak egyformát kértünk, rozmaringos füstös kacsamellet, nejem édesburgonyával, én krumplipürével. Hát az valami bűnrossz volt. Mit lehet egy krumplipürében elrontani, Sóztam nagyon, hogy hátha akkor ehetőbb. A kacsamell meg közepes egy jószág, az áfonyalekvár mellette, amibe mártogattam, sokat segített neki. De kedvesen megkérdezték, hogy hogyan ízlik, meg vagyunk-e elégedve. . . közben elhalkult a falból jövő kommersz zene, amivel nem volt semmi baj, és valami manuálisan zenélgető helyi amatőr erő énekelgetni kezdett, valami népszerűnek gondolt slágereket, az kegyetlen volt, azt nagyon kihagytam volna. No, és ezért 12 ezer forintot fizettünk. Két nappal később pedig a szomszéd étteremben csak hatezret. . . azért ez elég nagy különbség.
Az Edelényi Kastélyban tett látogatásunk után mentünk ebbe a vendéglőbe 7 tagú családommal. Emailban foglaltam asztalt. (Nagyon hamar visszajelzek. ) A honlapjukról a Templomkert tálakat is előre megrendeltem. Miután kiderült, hogy kutyabarát, nem volt kérdés, hogy itt ebédelünk. Nagyon kedvesen fogadtak, a tágas, hangulatos, "vidéki stílusú" étteremben.
A kedves, türelmes pincérek nagyon hamar kihozták az ételt, amit bőségtálnak is nevezhetnének. Gazdagon megrakott, különböző módokon elkészített sültek, húsok, gomba sajt volt a táblákon, többféle köretekkel. Ha nem lettünk volna annyira éhesek, és nem esszük magunkat pukkadásig, egy részét el is vihettük volna, annyira bőséges volt. Finom, jól elkészített házias ízek jellemezték, látszott, hogy fontos számukra, hogy a vendég jóllakottan, elégedetten távozzon. A megelégedettségünk csak fokozódott a fizetésnél, mert ár-érték arányban jóval fölülmúlta a kulináris élmény, a színvonal a számla végösszegét. Mindenképp csak ajánlani tudom, mi biztos, hogy nem utoljára étkeztünk itt.
Egy kellemes kirándulás befejezése egy finom vacsorával ismételten Edelényben. Nem első ízben és nem is utoljára tértünk be a kisvendéglőbe. Mindig örömmel megyünk hisz a fogadtatás, a kiszolgálás és az ételek is kiválóak. A pincérek nem csak jönnek-mennek, hanem kedves szavakat váltanak a vendégekkel.
Sok helyen példát vehetnének róluk, még a sok csillaggal ellátott éttermekben is. Ragyogó tisztaság mindenhol, halk zene és a félhomály még élvezetesebbé teszi a helyet. A berendezés, a képek a falon és a "kandalló" is emeli a hangulatot. Mi most is örömmel számoltunk be a barátoknak ottlétünkről. Csak így tovább, GRATULÁLUNK!
Csoporttal tartottunk ez edelényi kastélyfelé, amikor valakiben felmerült, hogy ebédelni kellene valahol. Vezetőnk felhívta az éttermet, s ők nagyon rugalmasan többféle menüt is felajánlotttak. Az sem volt probléma, hogy nem az egész csoport ugyanazt szerette volna. Akastélylátogatás után előzékenyen fogadták a csoportot, megmutatták mely asztalok vannak nekünk megterítve.
A csoport nem egészen egyszerre érkezett, de amint öszegyűltünk, hozták az ételeket. Én (mint sokan) rántotthúst ettem sültkrumplival, ami nagyon finom volt, és forrón tálalták fel. A többiek is meg voltak elégedve az általuk választott étellel.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ez év szeptemberében tettünk kirándulást Edelénybe, tekintettük meg a kastélyt. Kirándulást követően betértünk a vendéglőbe. Még jó idő volt és a szabadban foglaltunk helyet. Ízletes ételekkel csillapítottuk éhségünket, kedves, udvarias kiszolgálás mellett! Bátran ajánlom e helyet, térj be, jó étvágyat!
Kirándulásból haza fele tartva esett útba Edelény. Már ismerős volt a hely, hisz 3. alkalommal jártunk ott. Későre járt az idő, de épp olyan kedvességgel fogadtak bennünket, mint máskor. Az udvari kerthelyiségben volt is szabad hely. A kedves felszolgáló fiatalember már ott is termett. Finom limonádét kértünk és egy-egy főételt.
Nyaralás közben tértünk be. Nem hosszú az étlap, de igazán jó fogásokat kínál. Hűvös teraszon ültünk. Gyors kiszolgálásban volt részünk. Igazán jót ettünk. Minden finom volt. Nem tudok semmi negatívumot említeni.
A szokatlan nevű étterem – a tájékoztatásuk alapján – egy régi templomépületből kialakított, három részre osztható, hagyományosan berendezett, cserépkályhás – kandallós, kifogástalanul tisztán tartott étterem.
A díszes fakapu és tornác, a parkolóként szolgáló árnyas- fenyős-lombos udvar mindenképpen vonzó, és sokkal jobb ötlet, mint bármely reklám, amihez pozitívumként adódik a barátságos és nem tolakodó fogadtatás. A szokásos (magyaros-európai) ételválasztékot jóízűen, jó alapanyagból, figyelmesen tálalva, gyorsan készítik, a hagyományos ízek kifogástalanok, kellő mennyiségűek. Az árak is kifejezetten kedvezőek. Mindenkinek ajánlom, kellemes élmény lesz!
Második alkalommal tértünk be a Kisvendéglőbe ebédelni. Kedves fiatalember fogadott bennünket az ajtón belül. Nem volt telt ház, de bőven voltak a vendéglőben. Túlzottan nem voltunk éhesek, de mivel volt még út előttünk így enni muszáj volt. Már tisztában voltunk az adagok mennyiségével, így csak zóna adaggal birkóztunk meg a mai nap.
Nem is kellett sokat várni sem az ételre, sem utána a finom kávéra. Az asztalon kancsóban citromos víz volt amiért természetesen nem kell fizetni. Tudom, hogy ez nem az étterem hibája, de sajna az a víz még citrommal ízesítve sem volt a számunkra iható. Ez Edelény "vize" Ettől eltekintve minden tökéletesen rendben volt. Ismételten azt írnám, ha arra járunk ebéd időben biztos nem hagyjuk ki a vendéglőt és bátran ajánlom annak aki Edelényben jár.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.