Kihagyhatatlan
2019. szeptemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2019. október 25.Ajánlom a helyet másoknak is!
Magyarország hetedik legnagyobb kora barokk kastélya, 1715-30 között épült. Neve tulajdonosa, építtetője nevéhez fűződik: báró L'Huillier Ferenc János. A családba házasodott be a zólyomi ághoz tartozó Esterházy István. A kastély ekkor élte első fénykorát. Azonban utód nélkül a kastély a kincstárra szállt. Később a Coburg-Koháry család kezébe került, s másodvirágzását ez idő alatt élte a kastély. A falakon rokokó freskók mutatják az akkori életképeket. Például bemutatja a hölgyek egyik kedvenc szórakozását, a hintázást.
Egyediek a freskók azért is, mert látható olyan ábrázolás, mely elképzelés alapján valósult meg, hisz még sosem láttak akkoriban például: elefántot. A grófnő kérése volt, hogy a különböző földrészek jellemzőit ábrázoló festmények díszítsék szobája falának négy sarkát.
Afrikai földrészt idéző freskó az elefántról: kis fül, keskeny ormány és agyar….A 2010-es években EU-s támogatással sikerült a kastély felújítása, mely mondhatni nagyon igényesre kerekedett.
A kastély bemutatását rövid „játékfilm”-en keresztül ismerhetjük meg. Igényes vezetés keretében kapunk képet a helységekről, az akkori életről, szokásokról. A mai élet kihívásainak is megfelel a kiállítás, mikor a „korebeli Facebook” oldal fotóin látjuk a”lakók” beszélgetéseit.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (13)
Még több kép (3 db)
Edelényi kastélysziget további értékelései
2019.03.10barátokkal
Kihagyhatatlan
Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, nem tudtam, hogy itt Borsodban egy ennyire gyönyörű, hatalmas és impozáns kastély található. Az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély ugyanis Magyarország hetedik legnagyobb kastélya, a magyarországi kora barokk építészet kiemelkedő emléke. A...
2016.05.16csoporttal
Érdekes
Ez év áprilisában jártam a kastélymúzeumban. Nagyon szép helyen van, a kastély szépen fel van újítva. A kastélylátogatás előtt rövid filmvetítés van a kastély történetéről, ami főleg a szobák, termek falfestményeit emeli ki. A látogatóközpontban az egész kastély története megtekinthető képekben....
Népszerű szállások a környéken
27.800 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
88.920 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
74.990 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval