Nem rossz hely, de többet vártam

A Macok bisztró felszolgálója az étterem történetét az Udvarháztól jegyzi, a névváltoztatás a jelek szerint mellékes számára. Ami egyébként pozitív dolog. A séf ismét Macsinka János, aki már dolgozott itt.
Miután leültem, négy percnek kellett eltelni, míg egy pincér rámköszönt a 4-5-ből, s további kettőnek, míg a saját pincérem azt tudakolta tőlem, hogy kérek-e étlapot. Általában ettől eleve ideges leszek, s magam megyek oda valamelyik felszolgálóhoz, de most kedvem volt megnézni, mikor vesznek észre.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy innen kezdve felszolgálóm kifejezetten kedves volt, ellentétben kollegájával, akivel először találkoztam, tőle is köszöntem el táévcozáskor, így hozta a sors, akkor is elég barátságtalan, érdektelen, rosszkedvű volt a kisugárzása. A A kedvesebbik pincér kérdésemre kifejezetten bíztatott, hogy míg várakozom, olvasgassak a polcra kitett remek gasztronómiai kiadványok körül. Éltem is a lehetőséggel, átlapoztam Dobos C. József Magyar – francia szakácskönyvének reprintkiadását.
Egy lecsókrémleves rendeltem kolbászchips-szel valamint libamáj brullée-t ezzel-azzal. A lecsókrémleves hideg volt, ez inkább vakmerő, mint bátor húzás, szerintem melegebben jobban esett volna. A kolbászchipsz helyett morzsa jobb lett volna. A fogással még lehet kísérletezni, még javításra szorul.
A brullée műfajába sem ártana a séfnek beleásnia magát, amit kaptam az olvadt, tartás nélküli volt, miközben egész jó brulléket lehet ma már csinálni és enni. Ez csalódás volt. Ezzel együtt megadom a helynek a négy szívecskét az ételrovatba, mert még így is jobb volt a teljesítmény az átlagnál, de lényegesen gyengébb annál, amit az ember elvár egy neves séftől és egy 11 Gault Millau pontos helytől. Nem beszélve az egri szinten meglehetősen magas árakról.