Jó
2015. májusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 3.Ajánlom a helyet másoknak is!
Sokszor hallottam hírét a hegyről lefolyó gyógyvíznek, a természet alkotta fürdőnek, a gyönyörű környezetnek. Aztán csend - néma csend - majd hírek arról, hogy luxusszálloda épült erre a csodára. Megjelent a PÉNZ, mint a mindent mozgató rugó. Beleharapott a domboldalba! E sebet tervezők-építők sok-sok munkával begyógyították. A látvány, ahogy elénk tárul a dombra simuló építmény páratlan építészeti megoldás.
A legfelső emeleten van a bejárat, a recepció, a lobby. Szép, hangulatos. Innen már csak lefelé lehet haladni. A szobák elrendezése érdekes, teraszos. Nem csak a szó hagyományos értelmében vett erkély van, hanem ezek előtt terasz, virágokkal beültetett terasz, mely az alant következő szint szobáinak teteje. Az ötlet jó, de a kivitelezésbe óriási hiba csúszott. Épp kint ültünk, gyönyörködtünk a naplementében, mikor a szomszéd erkélyről kimászott egy 3-4 év forma kisgyerek a "teraszra" és elkezdett futni előre, vagyis le a semmibe. Kis híján múlott, hogy nem lett baj, még időben elkapta az utána vetődő anyuka. Ez tehát életveszély volt a javából. Tervezői-kivitelezői szarvashiba!! Ez után az élmény után már egyszer sem tudtam jó szívvel, nyugalomban kiülni.
Mivel mozgásomban erősen korlátozott vagyok, gondot jelentett a fürdők megközelítése. Túl messze vannak a szobáktól. És bár lift van, ami levisz, de a furcsa helyzet, a terepviszonyok miatt megosztott. Pár emeletet az egyikkel, pár emeletet a másikkal lehet megtenni. De távol vannak egymástól, sokat kell közöttük gyalogolni. Ám ezt figyelembe véve, lehetett volna mozgáskorlátozottak számára valami jó megoldást találni, olyan szobákat kiépíteni, amelyekből könnyebb megközelíteni a medencéket. Akár a wellness részleg, akár a külsős vendégek részére fenntartott óriási öltöző máshová helyezésével.
Ez az egyetlen negatív pont, s mivel ez számomra megnehezítette a jövés-menést, súlyos hibának érzem, amely sajnos arra késztet, hogy ide többet nem jövök!
Élveztem a szabad szaunát, a masszázst, a különféle medencéket. Az étterem teraszáról a kilátást, a napnyugtát, a finom, változatos ételeket, a kedves kiszolgálást. Az esti zenés programot.
Ami irritáló és bosszantó, ami felháborító és elszomorító, az a természeti csoda kizárása. Egy körbekerített valami lett belőle. Miért nem lehetett meghagyni, kiemelni, funkcióját megőrizve beemelni az épített környezetbe?
Milyennek találod ezt az értékelést?
Hunguest Saliris további értékelései
2025.04.13gyerekekkel
Kiváló
![]()
Pozitívum: nem kellett előre fizetni, még meggondolhatja magát a vendég, ha mégis mást szeretne, az ételek főleg minőségben hibátlanok, de ugyanezt elmondhatnám a választékról is. Minden korosztály megtalálja a neki valót. A szoba nagyon tiszta, rendezett volt, a vizes törülközőket köntösöket...
2025.04.02gyerekekkel
Kiváló
![]()
Welnes részleg, gyógyfűrdő rész. 1. Nap Kiúszó tökéletes vízhöfok 2. Nap Kiúszó langyos egész nap 35 fok helyett 31 3. Nap kiúszó tökéletes vízfok Az a gond hogy máskor is így volt. Egyébként minden más SZUPER Ja és a pincérektől kaptam ajándékba bort. 100 nál többszőr voltam a 2007 nyitás...
2025.03.30gyerekekkel
Jó
![]()
A pótágy leharcolt volt,a bordázata hilti szalaggal javított ,a matrac kiegyenlítésére pokrócot használtunk. Legutóbbi látogatásnál is gond volt a pótággyal de rutinnal kezeltük a helyzetet. Érkezéskor 1/4-ig volt a tusfűrdő az adagolóban 2 éjszakára 3 főnek,kérésre feltöltötték azonnal....
A Hunguest Saliris legnépszerűbb csomagjai
Szerelmes szívek
144.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Sómágia ajánlat
158.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
240.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Május 1.
258.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Nyári előfoglalási akció - június (1 éjtől)
51.750 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Májusi tavaszi akció (1 éjtől)
53.600 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Napi ár (1 éjtől)
65.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Áprilisi tavaszi akció (1 éjtől)
66.600 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
118.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
94.572 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval