Enying Fejér megye délnyugati részén, a Balatontól légvonalban 7 kilométerre fekvő város, az Enyingi járás központja. Nevezetességei: római katolikus templom, református templom, Batthyány-Draskovich-Csekonics-kastély - Csekonics-kastély.
Jól benne jártunk már a délutánban tegnap, egyre sűrűbben felmerült, hogy hol is kéne ebédelni valamit, Balaton partján vagy beljebb, Somogyban, amikor aztán lássuk, lesz, ami lesz, induljunk Enying felé, jó lesz az, csak akad ott valami. Valahol Siójut táján ostoba kis ötlet, azt mondja a...
Szerettük volna megnézni a felújítás után a hotelt és a tavalyi black friday akciót kihasználva jöttünk ezúttal ide. A hotel egy kisebb mellékutcában található, felszíni parkoló limitált számban van, nekünk sajnos már nem jutott hely, a mélygarázs pedig aranyáron van, így az utcán kerestünk...
Az Apponyi kávézó a Trianon Múzeum keretén belül működik. A polcokon a Kárpátia borház borai, a pult felett a Benyák pince nedűi. A hely atmoszférája remek, akárcsak a kiszolgálás. Legutóbbi ottjártam idején az említett keceli pince 2020-as Pozsonyi Fehérét adták kimérve, ittunk belőle három...