Szörnyű 2021. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2021. június 6.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A grillezett camembert jéghidegen érkezett meg, a mellé járó, egyértelműen ZACSKÓS saláta köreten pedig szó szerint SEMMI nem volt. Úgy kellett balzsamecetet kérni, olívaolajat és citromot, hogy mi az asztalnál megízesíthessük a teljesen natúr salátát. A marha étel sült helyett SZÉTFŐTT volt, döghús szaggal. Igazán nagy csalódás egy ilyen helytől. Jeleztük a pincérnek, azt mondta, nem a mienk az egyetlen panasz ezekre az ételekre, ezen kívül azonban nem volt sem kárpótlási szándék, sem jóvátétel az étterem részéről. Sajnáljuk, mást vártunk!
Ma bementünk a fehérvárcsurgói kastélyba, részben a kastélylátogatás, részben az étkezés vágyával. Éppen esküvőhöz készülődtek, de ez nem akadályozott meg minket semmiben. Ugyanis nem mi esküdtünk. Lehetett volna a teraszon is enni, kis, kétszemélyes asztaloknál, meg lehetett bent, az un....
Június első hétvégéjén a párommal a fehérvárcsurgói kastélyban és annak kertjében rendezett virág kiállításon voltunk. Csodálatos környezetben, remek ételeket és italokat szolgáltak fel nekünk. A felszolgálók a nagy vendégszám miatt ellenére is mosolygósak, kedvesek voltak. A limonádéjukat és a...
Ismerőseimmel részt vettünk a virágkiállításon, mint minden évben. A nagy melegben gondoltuk iszunk valami hideget. A sátor büféjében csak meleg kóla lett volna, így a limonádé mellett döntöttünk, de bár ne tettük volna! Egy ízetlen, gyümölcstelen langyos vizet kaptunk. A nagy darab, szakállas...