Az egyik osztrák pasi úgy köhögött ebéd közben, mint amikor a vadászgép elhagyja a hangsebességet, többször szemrehányóan hátra is fordultam, de ettől nem gyógyult meg, ordítva köhögött tovább. Az ivó átlagosan berendezett, használható, a kínálat magyaros. Gondoltam, hogy jó lesz itt egy bográcsgulyás kezdetnek, aztán meglátjuk, mennyire laktat, és úgy rendelünk esetleg tovább. Bográcsgulyás jött is, mondjuk nem a saját lábán, hanem hozták, és tekintélyes mennyiségnek látszott. Erőspista is érkezett, szerencsére. Ettem szorgalmasan, bár nem nagy örömmel, A krumplikat nem nagyon vágták fel korábban, szokatlanul nagy darabokban voltak jelen, és volt, amelyiknek határozottan pudvás, rossz íze volt. A húsok nem, azok rendben voltak. Nem volt túl sűrű, de olyan mennyiségű zsíradék volt benne, hogy a bogrács felénél már émelyítő volt. Reméltem, hogy elfogy, de nem. A kanalam felében mindig áttetsző zsír volt, a másik része a leves egyéb anyagai. Így aztán eléggé jól is laktam, elteltem ezzel. Közben bejött egy idős osztrák pár kutyával, a fehérszőrű kutya fenekén tenyérnyi szarfolt volt, és mindig felém fordította. A pincér jött, kutyabarát a hely, hát kutyázott egyet, aztán ugyanazzal a kézzel folytatta az étkek felszolgálását. Na jó, az osztrákok is inkább a szántóvető embertípus elidősült tagjai voltak.
