Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kulináris dráma 2024-ben

Kőfejtő Vendéglő FertőrákosKőfejtő Vendéglő Fertőrákos a térképen

Szörnyű 2024. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. július 30.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A korábban leírt vélemények sajnos mind igazak.
Nem vagyok válogatós, szinte mindent és mindenhol megeszek. de ezen a helyen értek meglepetések, és át kellett értelmeznem fogalmakat.
Az otthonkás, gumipapucsos pincér(?) lány(?) egyperces ismeretség után már nekünk panaszkodott az osztrák vendégekre. "Le ne üljetek!" - mondta riadtan, miután valaki pénzt jött elkölteni a szomszéd országból. A rendelés elején megkérdezte, hogy mit hozhat inni ebben a kánikulában, de szegénykém ezt gyorsan elfelejette, így az étkezés végén újra kellett tőle kérnünk.
Azonban legalább hozott evőeszközöket! Nem tudni, miért - talán a nagy éhezés látszott rajtunk - sikerült kettőnknek 8-8 kanalat, villát és kést is prezentálnia egy mélytányérban, majd minden egyes tányér eleséget egyesével varázsolt elénk.
Állítólag a mama főzött, bár az ezirányú tapasztalata nem érződött - teljesen egyedi ízvilággal ismerkedtünk meg.
Ilyen leveseket még nem ettünk - ételhez nem tudom hasonlítani őket. A csontleves a legrosszabb menzás levestől kategóriákkal gyengébb, a babgulyás valami egészen furcsa ízű. Estére ...ot kellett vennem, mert a gyomrom rosszul volt az ebéd után. A rizs száraz, nyers - nem al dente, hanem egyszerűen csak ehetetlen. Nem is értem, hogy lehet ezt felszolgálni! A rántott sajt valamilyen olcsóbb mirelit lehetett - ottani mércével egészen ehető. A palacsinták szintén, pedig akkor már nagyon féltem, hogy mit kapok. A kétféle menü ára 2.700.- Ft volt, de volt egy olyan menü is, ami 5.500.- Ft-ot kóstált! Utólag azt mondom, de jó, hogy nem azt kértük!
Az összegyűjtött csatornavíz az asztal melletti vödrökben vagyon tárolva - talán azzal mosogatnak, mert a kerti növényeken nem látszik, hogy locsolnák őket? A rozsdás rajzszegekkel megtűzött műanyag abroszok már régen elveszítették a mintájukat, így igazán lehetett egy kicsit nosztalgiázni látványukban. Az asztalok iskolai táblakrétával vannak sorszámozva egytől tízig - nagyon cuki! A használt, lekváros, palacsintás tányérok nem kerültek le az asztalokról amíg ott voltunk, pedig nem volt tömeg.
Mindenhol kosz és rendetlenség volt. A mellékhelyiséget nem használtuk - ahogy most olvasom, szerencsére.
Természetesen(?) csak a készpénzes fizetés működött, viszont utána már csak a menekülés maradt hátra.
Hihetetlennek tűnik, de állítólag 35 éve működtetik ezt a vendéglőt. Érthetetlen, hogy még mindig van erre engedélyük.
Ha valaki nem sajnálja a pénzt egy ilyen "élményre", akkor tegyen próbát - meglátja, hogy mindannyian igazat írtunk. Egyébként meneküljetek! 100 méterre van egy pizzéria.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Szörnyű
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Szörnyű
Ár / érték arány:Szörnyű
Tisztaság:Szörnyű

Kőfejtő Vendéglő további értékelései

2023.07.15családjával
Szörnyű
Egy kedves idős néni viszi a helyet, aki teljesen szétesett attól, hogy egyszerre 4 asztalhoz is leültek vendégek. Talán a lánya lehetett az a hölgy, aki felvette a rendelésünket és kiszolgált bennünket. Állandóan méltatlankodott, és folyamatosan törölgette a gyöngyöző homlokáról a nyitott...
2021.08.30csoporttal
Szörnyű
Sziasztok! A helyzetünk úgy alakult,hogy betrtünk egy kisebb csoportal a Fertőrákosi kőfejtőhöz,a csoport idősebb tagjai már fáradtak voltak, így kihagyták a kőfejtő túrát.Ezután távoztunk volna de egy ott dolgozó biztonsági ember elkezdte nekünk reklámozni a kőfejtő mellett található éttermet,...
2019.08.24gyerekekkel
Szörnyű
Nagyon rossz döntés volt ide betérni. És még rosszabb döntés volt, hogy az első intő jelnél nem álltunk fel, hanem maradtunk. A hölgy, aki felvette a rendelést, nem írt fel semmit, mi meg merészeltünk négyen négyfélét rendelni. Egy nagy fintor kíséretében odavetette nekünk: "Majd próbálom...
Népszerű szállások a környéken
Sopron Hotel Sopron - Napi ár félpanzióval
Sopron Hotel Sopron
43.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürd? - Két éjszakás ajánlat
Hotel Piroska Bük, Bükfürd?
72.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással
Ensana Thermal Sárvár
32.850 Ft / 2 fő / éjtől bőv. félpanzióval