Ezek az elszórt éttermek vagy korán zárnák, vagy későn nyitnak, nehéz tervezni velük. Nem úgy van, mint a fővárosban, hogy mész 100 métert és ott egy másik. De itt szerencsém volt, rendesen nyitva volt és én is nyitott voltam az étteremre. Azt hiszem két alkalmazott beszélgetett a pultnál, bár ezek a viszonyok nem voltak egyértelműek. Étlapot kértem és biztonságra törekedve filézett rántott csirkecombot kértem, krumplipürével, uborkasalátával. A nő a pultban szép arcú, vonzó alakú, és teljesen mosolytalan volt, de semmi barátságtalan nem volt benne, egyszerűen ilyen visszafogott volt a természete. Bármelyik terembe bármelyik asztalt választhattam. Hülye dolog mindig egy nagy térben egyedül ücsörögni a periférián. Jött aztán a rántottcsirke is, közben bejött két nő a terembe, és a berendezést tervezték valami rendezvényre, mintha ott sem lettem volna. Mintha nem is léteznék. Közben illemtudóan ettem és próbáltam az evésemmel nem zavarni őket. Amúgy hatalmas adag volt. , Éhes voltam, de ez kifogott rajtam, Két méretes, vastag csirkecomb, a képen nem is látszik, egymás fölött vannak, az alsót már meg sem tudtam enni. Finom volt, jólesett. Coca-Colát ittam mellé, jobb híján. Számla eképp alakult: Coca-Cola 500 forint, 2 db filézett csirkecomb rántva 3000, adag burgonyapüré 800, adag uborkasaláta 650 forint. . . szerintem igazán nem drága. Ajánlom a helyet éhes vándoroknak, turistáknak, vándorköszörűsöknek, hittérítőknek, hordószónokoknak egyaránt.