Böngéssz a legfrissebb budapesti értékelések között!

de beajánlott nekem az úr egy alma-erdei gyümölcs, feketeribizli-pirosribizli. stb. kombinációt, azonnal lecsaptam az ajánlatra és három decit jogilag meg is szereztem, úgy, hogy megvásároltam. Van pár asztalka, oda ki lehet ülni, ügyesen letettem a poharamat, majd ügyesen bele is rúgtam az asztal egyik lábába és ügyesen ki is löttyent egy jó adag. Körülbelül 1000 forint volt a három deci kevert lé, azaz majdnem pont annyi, és nagyon finom. Beszélgetés közben megtudtam, hogy a Tétényi úti, meg a Ferenc körúti Léműhely elesett már az idők során, a COVID és egyebek beszántották mindkettőt, egyedül ez az egység működik még és itt. Szóval, kapkodni kell még idejárni, addig, amíg van!

Amúgy a világ tele van bunkerekkel, Magyarország is. Itt, a Hármashatárhegyen légi megfigyelés, és más légvédelmi funkciók számára készültek bunkerek, a háború után is sokáig megvoltak a hegyeinkben, emlékszem, kamaszkori kirándulásokon milyen váratlan helyeken bukkantunk a hegyekben orosz katonákra. Ma már nem szupertitkos, de ha kirándulsz, nézz be ezekbe, én is mindig bebarangolom az ilyen helyeket, még azzal együtt is, hogy egyesek szemétlerakatnak vagy klotyónak képzelik őket. A bunker az élet, a halál és a történelem része. Ezzel a tudattal.

Ez is egy hely, több a semminél! Megnéztem, másik kettő ugyanilyenre kettest adtam, pedig ritkán adok kettest, de hátha ez jobb. A beltér nem taszító, kedves, szerethető, vonzó. A két lány kevésbé. Ritka összhangban voltak barátságtalanok. Először az egyik nyersen elzavart a másikhoz, a másik meg tulajdonképpen kioktatott, hogy látom, hogy nincs semmi, most készült, majd 10-15 perc múlva lesz. Megér ez nekem ennyit? Itt állok hülyén 15 percig? Leültem, mobiloztam, könyv nem volt nálam, a szerveivel meg mégsem játszhat az ember. Aztán lett valami, nem szóltak, hogy lett, de észrevettem. Odasompolyogtam, kértem helyben fogyasztásra egy szelet sonkás-gombást meg egy sonkás-kukoricást. Ez ma már 595 + 595, azaz 1190 forint. kettétépett dobozfedőn megkaptam, mehettem szalvétát keresni. Szomorkásan gyenge pizza volt, szolid, érdektelen ízekkel, de úgy kell nekem, én jöttem be. Elfarigcsáltam és elkullogtam.

Disznó az volt, de láthatóan elég kihalt, semmi mozgás, megváltozott a nyitvatartás, azt olvastam, meg volt valami söröző a földszinten, az működött, de nem azért jöttem, így aztán végigténferegtem az összes szintet, itt-ott egy-egy zöldséges unatkozott, már láttam, hogy hülye ötlet volt idejönni, aztán leszálltam a legmélyére, és ott találtam ezt a kantint. Még nem voltam itt, hajrá! Valami falat csak akad. . . eléggé kihalt volt már ez is, de egy közepesen barátságos hölgy rámutatott, hogy akad azért itt ez meg az. Ez, amit eszem valami májjal, borsóval, gombával töltött csirkecomb (ez nagyon csábítóan hangzik), vegyes körettel kértem, meg még legyen ecetes almapaprika is. Hát ez van, amit láttok. jelentős adag, úgy mennyiségre, ízvilágra nyomasztóan szegény, az ecetes almapaprika hozta a mindig megszokott formáját. Nos, egy alsósori gyorsétteremben, egy piacon egy tál étel savanyúsággal már 4000 forint. Ez van, emberek. . . ettem az életszínvonalat. Tulajdonképpen jóllaktam, de nem voltam igazán boldog.

Most meg beleszaladtam tátott szájjal az erdőbe. Az Etele és a Tétényi út sarkánál van egy széles járda, és elég nagy hely, hogy oda valaki önállóan kitelepedjen egy vendéglátóipari egységgel. Hát ez az. Bementem és kértem egy gyros tálat, meg egy adag tzatzikit. Ahhoz képest, hogy viszonylag drága volt, nagyon alacsony volt az élvezeti értéke mindkettőnek. Az evőeszközök gusztustalanul vannak kihelyezve. Bosszantóan rossz ebéd után reménnyel mentem valami ivóhelyre, hogy ott majd talán, de a Jónásban is pórul jártam. Na, ez volt a nem az én napom.