Lehengerlő támadás

Valahonnan a Hortobágyról hazafelé, gondoltam is, hogy kéne egy kávét inni valahol... ki tudja, délután van, trópusi hőség, nehogy kihagyjanak a képességeim valahol az úton. Jó, de hol? Néztem, hogy Füzesabonyig már mindenhol voltam, na, de Füzesabonyban még nem. Talán soha életemben. Nem kéne bemenni oda? Mit kell ezen gondolkodni, hajrá! Be a város központjába, parkoló, éppen egy cukrászdával szemben. A helyet meg úgy hívják, hogy "A cukrászda". Hát akkor ez az alap, az origo, a kiindulási pont. Ki van írva táblán a kávé is, nem minden cukrászdában van, de itt igen. Nosza, befelé. Két lány van a pultban, egy szőke csendesebb, meg egy sötétebb hajú, aki elkapott, és a hihetetlen hosszú műszempillái alól a hatalmas sötét szemével rámdelejezve pár perc és vagy 20-30 folyamatosan elszavalt mondat után úgy rábeszélt a hűtőben árválkodó három jégkrém-kehely egyikére, hogy levegőt sem kaptam közben. Mire magamhoz tértem, rájöttem, hogy közben vallást alapítottam és imádom is a támadómat. Repesve mondtam, hogy igen, igen jégkrém-kelyhet szeretnék! Amelyiket csak ajánlja, kérem, kérem! A középsőt javasolta, a nagy banánosat, csokisat. Hát így jár a gyanútlan vásárló. A kehely kőkeményre volt fagyva, faragtam, ástam a kanállal, az istennő meg mondta, hogy csak pár napja próbálkoznak kehellyel is, de minden észrevételt szívesen fogad. Végül szétettem az egészet, már majdnem távoztunk, amikor rájöttem, hogy hohóó, nem is ezért jöttem hanem kávéért! El is felejtettem a nagy izgalomban. Aztán megkaptam a kávét is, és nagyon jó emlékekkel távoztam.